Több tucat tábor a nyáron
A nyári szünet kezdetével megkezdődött a nyári napközis táborok szezonja is. Városunkban több tucat ilyen program várja a gyermekeket. Ezek a napközbeni elfoglaltságot nyújtó, jellemzően 5 nap időtartamú táborok nemcsak azért praktikusak mert míg a szülők dolgoznak, biztonságban tudhatják gyermekeiket az iskolaszünet idején is, hanem mert nagyszerű időtöltést, kikapcsolódást és jó társaságot kínálnak a fiataloknak.
Az első napközis táborok már rögtön a szünet első hetében megkezdődtek, de újabb és újabb lehetőségek várják a családokat szinte a nyár végéig. A teljesség igénye nélkül, íme néhány szervezet, amely júliusban gondoskodik a diákok elfoglaltságáról.
A Várkertfürdő úszótábora már június 24-től várta és várja a gyerekeket, a Pápai Sport Centrum pedig július 1-től két turnusban működtet tábort, mindkettő teljes létszámmal indul. Szintén július 1-jén kezdődik a kreatív tábor a Kópé-Várban, a Pannonia Reformata Múzeum pedig régi mesterségekkel ismerteti meg a táborozókat hétfőn induló táborában.
A július 8-ai héten is több napközis tábor várja a pápai gyermekeket, az Esterházy-kastélyban játékos öko elfoglaltságokat kínálnak, a Kékfestő Múzeumban a kékfestés mestersége lesz a táborozók fő témája, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Könyvtárában pedig kódexkészítő alkotótábor indul.
Július 15-től újabb kreatív kalandokat kínáló táborokban tölthetik napjaikat a diákok a Kékfestő Múzeumban, az Esterházy-kastélyban és a Pannonia Reformata Múzeumban, július 22-26. között pedig az Esterházy-kastély, a Kópé-Vár és a Pannonia Reformata Múzeum várja a gyerekeket táborába.
Valamennyi táborban tartalmas, szórakoztató programokkal készülnek a szervezők, így garantált, hogy a résztvevők új ismeretekkel gazdagodnak játékos formában, új barátokat szereznek és élményekben gazdag nyári szünetben lesz részük.
(Fotók: Pápai Médiacentrum archív)