Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORT

Tollaslabda: Pápa Kupa

Babos Petra | 2023.10.29.

Több év kihagyás után ma ismét megrendezte a Kilián DSE a Pápa Kupát. A tollaslabda versenynek a Városi Sportcsarnok adott otthont.
Horváth Attila szervező, a Kilián DSE edzője elmondta, a mai napra egyszerre szerveztek a diákolimpiára készülő gyermekkorosztálynak versenyt, illetve szabadidős felnőtt tollaslabda versenyt. 

 


-Nagy örömünkre, szép számú nevezés érkezett a versenyre. A pápaiakon kívül többek Zamárdiból, Szombathelyről, Sopronból és Keszthelyről is érkezett nevezés a gyermekek kategóriájában. A felnőttek Budapestről, Győrből és Sopronból érkeztek. Összesen 52 felnőtt és 59 gyermek, vagyis 110 versenyzőnk volt a mai napon – árulta el Horváth Attila. 
-A felnőtt verseny nyílt volt, bárki nevezhetett. A gyermekeknél pedig Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy és persze Veszprém vármegyéből kaptak meghívást a résztvevők erre a versenyre. 


Kilenc pályán zajlott a verseny. A gyerekeknél az egyik korcsoportban sajnos nem lett annyi nevezés, hogy versenyt tudjunk szervezni, ebben az én egyik tanítványom  indult volna csak. Ez a legkisebb fiúk versenye lett volna. A legkisebb lányoknál hét induló volt, ők két csoportban játszottak. A nagyobb korosztályoknál pedig svájci rendszerben, négy fordulót játszottak. A felnőtteknél minden versenyszámban csoportokban kezdték a küzdelmeket, majd a csoportokból, ha szükséges a következő fordulóban vagy egyenes kieséssel vagy újabb csoportkörrel döntjük el a helyezéseket – tudtuk meg a pápaiak edzőjétől, aki kiemelte, a mai napon 16, a felnőtteknél 10 pápai induló volt.


Horváth Attila köszönetét fejezte ki Pápa Város Önkormányzatának, akik támogatták a rendezvényt, valamint a szülőknek, akik szintén sokat tettek a mai verseny sikeres lebonyolításáért. 
Horváth Attila hozzátette, reméli, a jövőben is meg tudják majd szervezni a Pápa Kupát.
Eredmények hamarosan. 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: