Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - SPORT

Valter Attila szenzációs versenyzése

Szél Móni | 2024.08.03.

A negyedik helyen ért célba az országúti kerékpárosok férfi mezőnyversenyében a párizsi olimpián, az aranyérmet a duplázó belga Remco Evenepoel nyerte meg. Korábban még egyetlen férfi kerékpáros sem tudta egyazon olimpián megnyerni az időfutamot és a mezőnyversenyt is.

A 90 fős mezőny és a nemzetenként indítható maximum négy versenyző miatt nehezen volt előre kalkulálható a verseny hajrájának alakulása.

Az éles rajt után szinte azonnal kialakult egy ötfős szökés, benne afrikai és távol-keleti bringásokkal, akiket előzetesen nem soroltak az érmek megszerzésére esélyesek közé. 

Valter három éve hivatalosan nem fejezte be a viadalt

Tokióban, bár letekerte a távot, szervezési hiba miatt hivatalosan nem fejezte be azt. 
A Visma-Lease a Bike magyar bajnok bringása – aki egy hete az időfutamban a 22. helyen végzett a francia fővárosban – ezúttal taktikusan szélárnyékban helyezkedett a mezőnyben, amelyből eközben egy újabb négyfős boly szakadt el, benne a korábbi Európa-bajnok olasz Elia Vivianival.

Evenepoel a záró 15 kilométerre egyedül maradt elöl és tekert bő egyperces előnnyel. Négy kilométerrel a cél előtt defekt miatt kerékpárt kellett cserélnie, ám ezzel csak mintegy 20 másodpercet veszített.

Evenepoel a célvonalon már könnyedén gurult át, majd megállva ünnepelt. Madouas egyedül tekerve is kitartott üldözői előtt és megszerezte az ezüstérmet. 

A mögötte lévő csoportban pedig a hajrában már ott volt Valter Attila, akit ebből a bolyból csak az Európa-bajnok francia Christophe Laporte tudott megelőzni: a 26 esztendős magyar kerékpáros szenzációs negyedik helyet ért el.

Vasárnap a női mezőnyversenyben Vas Blanka áll rajthoz, az SD Worx-Protime bringása második magyar női országúti kerékpárosként indul ötkarikás játékokon, Izsák Éva 1992-ben 51. lett.

Eredmények, országúti kerékpár:

férfi mezőnyverseny (273 km), olimpiai bajnok:
1. Remco Evenepoel (Belgium) 6:19:34 óra
2. Valentin Madouas (Franciaország) 1:11 perc hátrány
3. Christophe Laporte (Franciaország) 1:16 p h.
4. VALTER ATTILA azonos idővel


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.12.18.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: