Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Varázspálcával a kirekesztés ellen

Horváth Andrea | 2024.05.22.

Sosem ünnepelték még ennyien együtt a cukorbeteg gyermekek pedagógusait. Az idén 10 éves Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért május 11-én adta át a Varázspálca díjakat azoknak a pedagógusoknak, gyermekintézményben dolgozóknak, akik példamutató módon látják el a diabéteszes gyermekeket. Az idei átadóval már 300 pedagógusdíj talált gazdára, ezek közül az egyik Pápán. Roskovics Brigitta, a Gyurátz Ferenc Evangélikus Óvoda óvónője, Goda Zora szüleinek javaslatára vehette át az elismerést.

Az óvónő a Médiacentrum kérdésre elmondta, hogy Zora 5 éves, sejtközi folyadék cukorszintjét  szenzor segítségével folyamatosan követni tudja. A műszer körülbelül  5-10 percenként jelet küld, és telefon segítségével magát a cukorszint változásának az irányát is ismeri. Ez biztonságot jelent az óvodai napirend során. Természetesen tényleges vércukormérés is történik, amikor éppen szükségét látja.

– Zora ellátásának feladatát szívesen vállaltam, sokáig az egészségügyben dolgoztam, így nem okozott nehézséget a vércukor mérése és az inzulin beadása. Mielőtt Zora megkezdte volna az óvodát, a  DiabMentor képzést elvégeztem, mely feltétele a cukorbeteg gyermekek ellátásának – mesélte Roskovics Brigitta. 

A kirándulások és az óvodai ünnepek előtt a szülőkkel közösen átbeszélik, miből, mikor, mennyit fogyaszthat Zora. – A többi szülőknek is köszönettel tartozunk, születésnapok alkalmával mindig készülnek cukormentes finomsággal is, így Zora nem marad ki a közös ünneplésekből – tette hozzá. 

–  A gyermekekkel beszélgettünk a cukorbetegségről, az ellátási feladatoktól. Érdeklődőek, és nagyon elfogadóak voltak, ma már teljesen természetes számukra, hogy időnként vércukrot mérünk, vagy közben Zorának ennie kell – magyarázta az óvónő, aki örömmel vette át a díjat. 

– Zora anyukájától tudtam meg, hogy az idei évben én is díjjazott leszek. Nagyon meghatódtam, igazán jól esett, hogy alkalmasnak gondolnak az elismerésre. Örülök, hogy biztonságban érzik mellettem Zorát. Mi óvó nénik pedig igyekszünk mindent úgy alakítani, hogy Zora számára biztonságos, örömteli hely legyen az óvoda.

Fotó: Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: