Várj ember szíve készen – internátusi adventi est
Különleges hangulatban telt advent harmadik vasárnapjának estéje a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Szakgimnáziuma diákjai számára: egy ünnepre hangoló koncert, közös éneklés és áhítat tette teljessé a gyertyagyújtást.
Az Internátusi Adventi Est, melyet a Pápai Református Gimnázium Közhasznú Alapítvány szervezett, egy támogató közreműködésével jöhetett létre: az egyik hazai, Pápán is működő pénzintézet segítségével valósult meg a zenei program és a szeretetvendégség.
Ferenczi Alpár, az alapítvány kuratóriumának elnöke érdeklődésünkre elmondta, egy korábban élt hagyományt szeretnének ezzel a kezdeményezéssel visszahozni az intézmény életébe.
-Amikor én diák voltam, minden adventi vasárnapon összegyűltünk itt a kis tornateremben, együtt énekeltünk, imádkoztunk és közösen gyújtottuk meg a gyertyákat. Ezt a korábbi hagyományt szeretnénk feléleszteni – mesélte.
A támogató közreműködése tette lehetővé, hogy az intézménybe ellátogasson a Sófár Református Dicsőítő Iskola zenekara, melynek tagjaival együtt énekeltek a diákok a gyertyafénybe öltöztetett tornateremben, majd a diákotthon társalgójában beszélgető est és teaház várta a fiatalokat.