Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Vélemények a választás eredményéről – Grőber Attila és dr. Áldozó Tamás

Huszár Hajnal | 2024.06.10.

Jelentős győzelmet aratott Grőber Attila, az Élhető, Gyarapodó Városért Egyesület, Demokratikus Koalíció, Jobbik-Konzervatívok, LMP-Magyarország Zöld Pártja, Magyar Szocialista Párt, Momentum Mozgalom, Párbeszéd-A Zöldek Pártja polgármesterjelöltje a 2011 óta regnáló dr. Áldozó Tamás, fideszes polgármester, polgármesterjelölt felett. Míg dr. Áldozó Tamás a szavazatok 38,16 százalékát kapta, addig legfőbb kihívója, Grőber Attila 51,07 százalékos eredményt ért el. A kettejük között zajló küzdelem a polgármesteri székért 2010 óta mindig dr. Áldozó Tamás javára dőlt el, most azonban fordult a kocka. A két jelöltet a választás éjszakáján kérdeztük. 

Grőber Attila: Szeretnék jó polgármester lenni, szeretnék jó ember lenni

Grőber Attilával a Kossuth utcán találkoztunk, ahol támogatóinak ujjongó gyűrűjében mondott köszönetet a rá szavazóknak és hangosan ünnepelték a testületbe bejutott képviselőiket is. A polgármester választás győztese azt mondta az őt körülvevőknek: komolyan gondolja, hogy egy a város, közös a jövőnk. Kérdésünkre elmondta, őt magát is meglepte az eredmény.
-Ez a város nem jobboldali és nem baloldali, hanem ez a város a mi városunk, a mi közös otthonunk. És most mindenki komolyan veheti azokat a mondatokat, amiket az elmúlt hetekben mondott – hangsúlyozta. 


Grőber Attila mindenkinek köszönetet mondott, aki elment szavazni, függetlenül attól, hogy kit támogatott, de köszönetét fejezte ki valamennyi polgármesterjelöltnek és képviselőjelöltnek is. Emlékeztetett, rég volt ilyen magas részvétel a választáson és az is, hogy a győztes elérte az 50 százalékot. A mostani győzelméről kijelentette, ez egy viszonylag erős legitimációt jelent.
-Minden képviselőtársammal együtt kívánok működni, mert komolyan gondolom, hogy a jövőnk közös.


A DK-s politikus az összegyűltek előtt is elismerte dr. Áldozó Tamás munkáját és köszönetet mondott érte.
-Vélelmezhetően polgármester úr munkájának megítélése ellentmondásos volt, hiszen egyébként megnyerte volna a választást. De soha nem vitattam el tőle, hogy szereti a városát, hogy a városáért akar cselekedni. Én dolgoztam vele nehéz időkben és voltak példaértékű közös felelősségvállalásaink. 
Hozzátette, volt, amikor ez a viszony rosszabb volt annál, mint azt valószínűleg szerették volna és ezért mindketten felelősek, de nem vitatja el, hogy dr. Áldozó Tamás szereti a városát.
-Én számítok erre a szeretetre. A következő időszakban mindenki megmutathatja, hogy mennyire pápai.


Meglátása szerint azzal kell kezdeni, hogy leülnek és beszélgetnek, hiszen lesz rá négy hónapjuk. Elismerte azt is, az októberben felálló testületben lesznek teljesen új képviselők, olyanok, akik a politikában korábban nem vettek részt.
-Nekik tanulniuk kell és ez nem lesz könnyű. Fontos egymástól tanulni, én is igyekszem olyanokat elsajátítani, ami eddig nekem nem ment annyira – fogalmazott.
-Szeretnék jó polgármester lenni, szeretnék jó ember lenni – mondta végül és hozzátette – a politikánál is vannak fontosabb dolgok és van egy képviselőtársam, aki már nem képviselő, de hosszú ideig az volt, és most súlyos egészségügyi problémával küzd. Én szorítok Bocskay Lászlónak, hogy meggyógyuljon.

 

Dr. Áldozó Tamás: A polgárok mindig jól döntenek

Dr. Áldozó Tamás polgármester, akinek októberig tart a mandátuma és utána válik meg a polgármesteri széktől, dr. Kovács Zoltánnal, képviselőtársaival, segítőivel elemezte a választások eredményét.
-A polgárok mindig jól döntenek és azt a döntést, amit meghoznak, nem szabad kétségbe vonni és nem szabad megkérdőjelezni – jelentette ki. Mint mondta, a választás eredménye ítélet volt a pápai közéletről. 
-Grőber Attila nyert, ezúton is gratulálok neki! A pápaiak most úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy olyan helyzetet, amikor a feladatmegoldást áttolják a politikusok asztalára és nem ők kívánják azt megtenni – mondta. Jelenleg ugyanis úgy tűnik, hogy bár Grőber Attila nyert, ugyanakkor a többsége a testületben nincs meg – magyarázta.
-Ha egy ilyen szituációban tudja irányítani a várost és el tudja érni azokat az eredményeket, célokat, amiket kitűzött magának, akkor a város előbbre is juthat. De nekem kétségeim vannak, mert megvalósíthatatlan ígéretek sokaságát tárta a pápaiak elé.


Véleménye szerint a következő években a helyi közéletben szerepet vállalók bölcsességére lesz szükség ahhoz, hogy a város egyről-kettőre tudjon jutni. Mint mondta, az ő politikai közössége mindig eredményorientált, az elmúlt években nagyon sok munkát elvégeztek, de a választási eredménynek ehhez semmi köze nincs, ez már 2019-ben is látszott. 
-A pápaiak így döntöttek, biztos, hogy jól döntöttek, ismétlem, ezt nincs értelme kétségbe vonni. A következő évek be fogják bizonyítani, hogy ez a döntés helyes volt, vagy elhamarkodott.


A polgármestert arról is kérdeztük, hogy éli meg a súlyos vereséget.
-30 éve vagyok résztvevője a pápai közéletnek. Nem esik jól elveszíteni a választást, csalódott vagyok, de meg is könnyebbültem – árulta el, kiemelve, őszinte szívvel kívánja, hogy a város haladjon, jusson többre, annál is többre, amit az ő vezetése alatt elért.
-Ha bármikor szükség van ehhez az én tapasztalatomra és tudásomra, szívesen felkínálom.

Dr. Áldozó Tamás a kompenzációs listán mandátumot szerzett, így tagja lesz a  képviselő-testületnek, de hogy felveszi-e a mandátumot októberben, arról nem nyilatkozott egyértelműen.

Arra pedig, hogy Grőber Attila a választási győzelmének ünneplésén éppen az ő politikai szlogenjét hangoztatta,  így reagált:
-Igaza van, a város egy és közös a jövőnk és én pápai vagyok és mindig ezért a városért fogok dolgozni!

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: