Vigyázzunk az állatokra!

Nagymamáéknál rengeteg állat volt az udvaron. Tyúkok, kacsák, libák – ahogy az egy falusi háznál annak idején még természetes volt. Gyermekként alig vártam, hogy náluk lehessek, nagyon szerettem nagymamának segíteni az állatok körül. A kedvenceim a nyuszik voltak. Nagypapám nyúlóvodájában, a kis góréban szabadon szaladgáltak, én pedig órákat ültem köztük, nagyokat kacagva, amikor egy-egy pihe-puha kis hosszúfülű az ölembe ugrált. Egyszer egy őzikéjük is volt – a vadászok bízták nagyapám gondjaira, mert valaki begyűjtötte a mezőn és így már nem fogadta volna el az édesanyja.

Aztán persze ott voltak a dorombolva hízelgő cicák és Szuszi, a tacskómama, akinek legcukibb kölyke lett az én első, hihetetlenül szeretett kutyám, Vacak. Miután ő elment, évekig nem volt kutyánk. Aztán ajándékba megérkezett Bessy, a csodaszép angol cocker spániel, aki 13 évig volt az életünk része. Ő az ölemben aludt el végleg. Akkor úgy éreztem, többé nem lesz kutyám. De berobbant az életünkbe Spuri, a drótos vizsla jegyekkel felruházott keverék, akit a férjem az utcáról mentett meg, és idős rokonoktól megörököltük a vén morcos medvét, a szintén mentett kutyus Kormit. Sajnos ők sincsenek már, de négy éve boldogít minket Molly, a hihetetlenül határozott személyiséggel bíró beagle. Egyszer azt olvastam valahol, hogy a kutya Isten bocsánatkérése a rokonainkért… Lehet ebben valami.   

Sokan vagyunk, akiknek életében fontos szerepet töltenek be az állatok. Nap mint nap gondoskodunk róluk, ők pedig gazdagabbá teszik mindennapjainkat.

Ma van az állatok világnapja. Figyeljünk a háziállatokra és a vadon élő állatokra egyaránt, óvjuk őket, hiszen nélkülük szegényebb lenne a világ!