Vitéz Bertalan Árpád emlékezete

Horváth Ferenc helytörténet-kutató a napokban arra hívta fel a figyelmünket, hogy a város katonai történetében jeles évfordulóhoz közeledünk, vitéz Bertalan Árpád születésének 125. évfordulójához. Arra kértük hát Horváth Ferencet, hogy a téma jó ismerőjeként méltassa a magyar katonai ejtőernyőzés jeles alakjának életútját: 

Szeretett városunk, Pápa számtalan hőst tudhat magáénak. 2023. október 20-án van vitéz Bertalan Árpád őrnagy, a magyar katonai ejtőernyőzés egyik megteremtője születésének 125. évfordulója. Az előtalált dokumnetumok alapján idézzük meg ennek a kiváló pedagógiai érzékkel is megáldott katona embernek rövid életét.

„Abszolút korrekt, haza, család és felebarát szerető ember volt. Nem szégyellt a katonáival együtt aludni, ebédosztáskor nem szégyellt a katonái között sorbanállni a csajkával. Velük együtt tornázott, étkezett,  éjjel nappal közöttük volt, nem csoda, hogy megszerették és szó szerint tűzbe mentek érte. Amikor a legénység szabadidejében futballozott, beállt a csapatba.  Ha akarva, akaratlanul is megrúgták, csak annyit mondott…  megállj te  csirkefogó majd visszaadom neked! Volt, hogy összeállt birkózni vagy vívni is a katonáival. Gyermekei sokszor voltak vele Pápán, akkor ők is ott játszottak a katonák között. Mint ember így vívta ki magának  a közszeretetet a legénység körében.”

Vitéz Bertalan Árpád 1898. október 20-án született katona családban, Pozsonyban. Szülei Bertalan Mór és Pélner Terézia. Alapfokú tanulmányait befejezve önként jelentkezett a budapesti hadapródiskolába, melyet 1916-ban végezett el. Ekkor már folyt az első világháború és őt az iskola befejezése után az olasz frontra vezényelték. Mint hadapród tiszthelyettes rohamjárőr beosztásban teljesített szolgálatot a Bosznia-Hercegovinai 3. tábori vadász zászlóaljban. Szakaszával végrehajtott vállakozásai során személyes bátorságával kitűnt társai közül. Hamarosan zászlóssá, majd hadnaggyá léptették elő, hadi érdemei elismeréseként. A háborúban 1917. október 24-25-én a 12. Isonzói csatában hajtotta végre legnagyobb haditettét az akkor már hadnagy Bertalan Árpád, 15 fős bosnyák katonákból álló rohamcsapata élén. Feladata az volt, hogy rést nyisson az olasz vonalakon. Ezt olyan sikerrel tette, hogy a folyamatos előrenyomulása során közel ezer fő hadifoglyot, fegyvereket, ágyúkat és hadifelszereléseket zsákmányolt. Elöljárói megállapították, hogy elsőnek tört be az ellenség állásaiba, önálóan foglalta el az ellenséges üteget és támadta hátba az ellenséget. Azt is megállapították, hogy mindezt parancs nélkül, saját kezdeményezésre, vakmerőségből tette, mely magával ragadta az egész dandárt. Ezért a haditettéért 1918-ban megkapta a Tiszti Arany Vitézségi Érmet, majd tíz évvel később a Monarchia harmadik. legmagasabb kitüntetését a Mária Terézia Rend Lovagkeresztjét.

Az első világháború befejezése után 1919. augusztus 5-én belépett a Nemzeti Hadseregbe és a győri gyalogezred árkász századának beosztott tisztje lett. Itt ismerkedett meg feleségével, Farkas Saroltával. Házasságából két gyermeke, Bertalan György és Bertalan Sarolta született. Bertalan Árpád nem bizonyult jó férjnek, mivel a hivatásának élt és a hölgyek társaságát sem vette meg. Házasságukat később a győri törtvényszék 1935. március 20-án Bertalan Árpád hibájából felbontotta.

1922. augusztus 15-én vitéz nagybányai Horthy Miklós első világháborús érdemei után vizézzé avatja és szeptemberben főhadnaggyá léptették elő. 1927 februárjában Komáromba vezénylik az ottani  árkász századnál kap beosztást. 1927. november 1-jén előléptették századossá. 1935-ben Mosonmagyaróvárra helyezték, majd május  elsejétől átvette az árkász század parancsnokságát. 1938-ban bízzák meg a kísérleti ejtőernyős keret létrehozásával Szombathelyen. 1939. szeptember 1-jével Pápára került a közben létszámában századdá bővült ejtőernyős csoport és őt őrnaggyá léptették elő. Ekkor alakult meg a Magyar királyi 1. honvéd ejtőernyős század. Folytak a kiképzések, felkészítések és parancsnoksága alatt, 1940-ben zászlóaljá fejlődött az ejtőernyős század. 1941. április 12-én az ejtőernyős zászlóalj harccsoportja a Délvidék visszafoglalására indított hadművelet során első harci bevetésére indult a veszprém melletti Jutas repülőtérről. A vezérgép műszaki meghibásodás miatt felszállás közben lezuhant, és vitéz Bertalan Árpád őrnagy katonáival együtt életét veszette.

Temetése katonai tiszteletadás mellett 1941. április 16-án volt Budapesten, a Farkasréti temetőben, ahol díszsírhelyet kapott. Az ejtőernyős zászlóalj a tragédia után felvette parancsnoka nevét, így 1941. május 17-étől a hivatalos megnevezése Magyar királyi vitéz Bertalan Árpád 1. honvéd ejtőernyős zászlóalj lett.

Vitéz Bertalan Árpád őrnagy jól tudta, hogy a honvédségben a legfőbb érték a katona, az ember. Ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy jó katonának senki nem születik, ahogy rossznak sem – minden a parancsnokokon és a kiképzőkön múlik. Tudta, hogy a szigor, a monoton kiképzés, a gyakorlás nem elég, sok múlik a kiképző tisztesek, altisztek és tisztek pedagógiai érzékén, személyes példamutatásán.