Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Wass Albertre emlékeztek

Horváth Andrea | 2023.02.25.

A Hét Csillag Egyesület idén is csatlakozott a Debrecenből indult Wass Albert felolvasó-maraton programjához, amelynek köszönhetően szerte a Kárpát-medencében egyszerre hangoztak fel Wass Albert szavai. Pápán immár a tizenkettedik alkalommal várták az erdélyi író, költő tisztelőit.

Az alkalmon megemlékeztek Bartha Józsefről,  aki a tavalyi év végén hunyt el. Bartha József a holtmarosi közösség lelkészeként és az erdélyi Czegei Wass Albert Alapítvány vezetőjeként a kezdetektől segítette és támogatta rendezvényt, melyet több alkalommal személyesen is megtisztelt jelenlétével. Felolvasták lánya levelét és Márkus Mihály református eseperes mondta el emlékező gondolatait,

Az Edvy Malomban megjelent szép számú közönséghez Pintér Péter, az egyesület elnöke szólt, aki köszönetét fejezte ki minden résztvevőnek. Elmondta, többségében Wass Albert-novellákat és -verseket hallhatnak a megjelentek az est folyamán.
Az eseményt népzene és néptánc is színesítette, így fellépett az Allegro Alapfokú Művészeti Iskola népi zenekara, a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc AMI és a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület táncosai is.

A rendezvényenk az Edvy malom adott otthont.

 

 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.03.28.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: