Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Zölden az úton!

Császár Dóra | 2025.02.06.

Egy éve indult a vállalati e-autó program: 2024. február 5. óta pályázhatnak a hazai gazdasági társaságok állami hozzájárulásra tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel. 

A tájékoztató szerint a 30 milliárd forintos keretösszegből több mint 22 milliárd forintra érkezett be már igény. A fennmaradt forrásmennyiségből 2025 március végéig kérhetnek támogatást a cégek.

Kiemelték: az elektromos autók helyi légszennyezés és zajterhelés nélkül használhatók, üzemeltetésük és karbantartásuk olcsóbb, mint benzines-dízeles társaiké. Elterjedésük a környezet megóvása mellett a települési életminőséget is javítja, vállalkozásaink versenyképességét is erősíti – tették hozzá.

A legnagyobb szennyezők közé tartozó ágazat zöldítésének köszönhetően a korábbi évek folyamatos növekedése után 2023-ban 7 százalékkal csökkent a közlekedés kibocsátása üvegházhatású gázokból.

A program indulása óta eltelt egy évben 4871 vállalkozás kért összesen 22,2 milliárd forintot 5727 gépkocsi megvásárlásához. Több mint 3800 pályázó számára már megítéltek és szerződésekben le is kötöttek 17,4 milliárd forintot. Az igénylők több mint háromnegyede személyautót szerez be a támogatással. A márkák népszerűségi rangsorát a BYD vezeti 1378 darabbal, a típusokét pedig a Tesla Model Y 548 darabbal – összegezték.

Illusztráció: Energiaügyi Minisztérium Facebook oldala

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=595922116666761&set=a.195434743382169&type=3&ref=embed_post

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: