Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

„Akkor élsz, ha másokért élsz” – Új emléktáblával gazdagodott a város

Horváth Andrea | 2022.10.20.

Felavatták ma délelőtt gróf Széchenyi István emléktábláját, mely stílszerűen a Széchenyi utca elején álló ipartestületi székház falán kapott helyet. Az emlékjelet, Kiss László Zsigmond művésztanár alkotását a pápai Petőfi Városbarát Egylet kezdeményezésre Pápa Város Önkormányzata állíttatta. 

Talán kevesen tudják, de gróf Széchenyi István járt Pápán, 1809-ben. Ez a tény, valamint halálának 160. évfordulója is arra sarkallta a Petőfi Városbarát Egyletet, hogy 2020-ban javasolják az emléktábla elhelyezését. A gondolat jó fogadtatásra talált Pápa Város Önkormányzatánál, dr. Áldozó Tamás polgármester elmondta, hogy a belvárosi utcák történelmi személyiségek nevét viselik, s méltó tisztelgés előttük egy-egy ilyen tábla.

Kiss László Zsigmond művésztanár szabad kezet kapott az emléktábla tervezésében, elkészítésében. Széchenyiről egy jellemző ábrázolást választott, ehhez keresett négy jellemző idézetet a  legnagyobb magyartól, valamint a Lánchíd sziluettje is megjelenik a táblán.

Kiss László Zsigmond művésztanár alkotását  dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és dr. Áldozó Tamás polgármester, valamint Kerecsényi Zoltán egyleti ügyvivő leplezte le. Kerecsényi Zoltán Széchenyi-emlékplakettel köszönte meg munkájukat.

 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.12.19.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: