Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

#Nekemazegyhaz

Szél Móni | 2024.03.16.

Tevékenységének sokrétűségét mutatja be a Magyar Katolikus Egyház rendhagyó program elindításával. Az idén februárban a #nekemazegyhaz néven életre hívott kezdeményezés célja, hogy szemléltesse a támogatásukkal működő szervezetek munkáját, illetve az általuk nyújtott lehetőségeket. 

„A katolikus intézmények adta segítő támogatások számos ember életében komoly alapot, mérföldkövet vagy iránymutatást jelentenek, és az Egyház segítsége nélkül nem fejlődhettek volna mai szintjükre”

– írják közleményükben.

Egyetemisták országjáráson

A program első lépéseként az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felkért négy egyetemistát, hogy egy stáb segítségével járják körbe az országot, ismerjék meg és mutassák be a katolikus oktatási- nevelési intézményeket, ifjúsági szervezeteket. A fiatalok iskolaigazgatókkal, tanárokkal, szülőkkel és atyákkal beszélgettek, hogy az ő szemükön keresztül láthassák, milyen bázist jelent számukra a Katolikus Egyház a magánéletükben, illetve a mindennapi munkájuk során.
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: