Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

„…az emlék megmarad…”

Horváth Andrea | 2024.05.04.

A Türr István Gimnáziumban a szokásosnál kicsit később, 8.15-kor szólalt meg a reggeli csengő. Igaz, ez most nem épp az aznapi első tanórát jelezte, hanem a három végzős osztály számára az utolsó osztáyfőnöki órát. 9 órakor aztán a schwetzingeni Hebel gimnázium kórusának előadásában felcsendült a Gaudeamus igitur, s a ballagók elindultak a lépcsőkön az udvarra.

Három végzős osztály búcsúzott ezúttal is a Türrben, a 28 fős 12.A osztály, az ő osztályfőnökük Hegyiné Panyi Erzsébet, a 25 fős 12.F, őket Dabóczyné Lenkefi Éva segítette öt éven át, és a 12.G, akik nyolc évet töltöttek itt, őket Zsuponicsné Bátyay Erzsébet kísérte végig ezen az úton.

A Himnusz hangjait követően a 11.A-s Schuszter Dóra mondott verset, majd a maradó diákok nevében a 11.G-s Mező Péter mondott beszédet.

Míg a végzős osztályok felkötötték a szalagot a az iskolazászlóra, a schwetzingeni partneriskola vendégkórusa énekelt népdalokat magyarul.

A ballagók búcsúzó versét a 12.F-s Sarlós Amina mondta el, Hamvas Béla gondolatait tolmácsolva, majd a 12.G-s Szaller Patrik mondott könnyes-mosolygós beszédet, végül  Antal Vivien és Radics Petra énekelte el a Vigyázz a madárra című dalt.

Hegyiné Panyi Erzsébet osztályfőnök gondolatait követően a Szózat zárta az ünnepséget és a türrösök kivonultak az iskolépület elé, ahonnan a hagyományokhoz híven ők indultak el a városi menet élén.

 


 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: