Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

„Írónak születtem…” – Kácsor Zsolt Pápán

Varga András | 2024.06.14.

Már világra jövetelekor egyértelmű volt számára, hogy írónak született. Ezt napjainkra hat regénye, több műfordítása és harminc évnyi újságírói munkássága igazolja – de talán elsődlegesen az olvasók. Kácsor Zsolt író, újságíró a Zsidó Szabadegyetem vendége volt. Bár történelem-művelődésszervező szakon végzett, tanárként mindössze egy évet töltött a pályán. Egerben kezdte alkotói pályafutását: 1990-től jelentek meg cikkei a megyei lapokban. Fiatalon lett a Népszabadság újságírója a napilap debreceni tudósítójaként, majd kulturális rovatának munkatársaként. Sokan ismerték meg a nevét az országos lap hasábjain keresztül. A pápai beszélgetés során azonban az is kiderült, hogy már hat évesen költőként aposztrofálta magát és Petőfi Sándorként kívánta meghódítani környezetét. Ez az életpálya azonban már foglalt volt: így mégis saját neve alatt lett jó tollú újságíró, majd író. Ehhez nem sorolt fel kiemelkedő pedagógusokat, meghatározó példaképeket a pályán – egyszerűen mindig írt, és amit írt, az jellemzően meg is jelent, írónak született. Állítása szerint utóbbi két kötete, a Cigány Mózes. Anarchista történet (Kalligram Kiadó, Budapest, 2020) és a Pokoljárás Bipoláriában. Egy mániás depressziós feljegyzései (Kalligram, Budapest, 2023) érdemesek csak az olvasásra – véleménye szerint korábbi köteteire nem fontos időt szánni. A beszélgetés az alkotás folyamatáról, az újságírói évekről, az írás kihívásairól szólva mutatta be az író mögött azt az embert, akinek fontos a zsidó közösséghez tartozás, a zsinagógába járás, a hitről való tanítás a következő generációknak.  Kácsor Zsolt életében, munkájában kiemelt szerep jut a nyelvekben rejlő szépségnek, ami a műfordításokban mutatkozik meg. Olvashatjuk tőle A kis herceg fordítását és várjuk annak a munkának az eredményét, mely a zsidó szent szövegekhez kapcsolódóan jelent fordítói feladatot, egyúttal örömteli kihívást Kácsor Zsolt hétköznapjaiban. A találkozás során a szabadegyetem résztvevői idézeteket hallhattak a Cigány Mózes és a Pokoljárás Bipoláriában regényekből, majd kérdéseikkel és dedikálással zárult az író pápai látogatása. A szabadegyetem tavaszi-nyári időszakának programja július 3-án 17:30 órakor sétával zárul a pápai zsidó temetőken, melyre mindenkit szeretettel vár a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: