A hajrában fordított a Perutz
Az Enying elleni 2-2-re végződő első felkészülési mérkőzését követően szombaton délelőtt ismét pályára lépett a Perutz FC. A pápaiak egészen a 85. percig kétgólos hátrányban voltak, ám így is sikerült egy góllal legyőzniük a Répcelakot.
Perutz FC – Répcelak 3-2 (0-1) Gsz.: Cser, Varga 2 ill. Kovács, Vass
Kun-Szabó Attila vezetőedző sérülés vagy egyéb elfoglaltság miatt több játékosát is kénytelen volt nélkülözni az újjáalakult együttes első hazai edzőmérkőzésén. Az ellenfél a Vas megyei pontvadászat legutóbbi idényében nyolcadik helyén végző Répcelak volt. Szakadó esőben kezdődött a meccs és az égi áldás az első 45 percben nem is hagyott alább. A találkozó első találatát a vendégek szerezték, egy szöglet után Kristófról pattant Kovács elé a labda, aki a kapu bal oldalába belsőzött, 0-1. A 62. percben kettőre nőtt a különbség, a Sipos buktatásáért megítélt tizenegyest Vass értékesítette, 0-2. Az utolsó öt percre felpörögtek az események, a 85. percben egy labdaszerzés után a születésnapját épp a meccs napján ünneplő Cser Botond lőtt a bal felsőbe, 1-2, majd a Rohállyal szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, a jogos büntetőt Varga helyezte a jobb sarokba, 2-2. A slusszpoén a 91. percre maradt, amikor egy remek ütemű kiugratás után Varga került ziccerbe és higgadtan a kapuba belsőzött, kialakítva a 3-2-es végeredményt.
Kun-Szabó Attila: Kiegyenlített volt az első félidő, szünet után aztán az ellenfél kicsit fölénk kerekedett és kétgólosra növelte előnyét. A folytatásban tudtunk váltani és varázsütésre elkezdtünk gólokat szerezni, aminek győzelem lett a jutalma. Az öthetes felkészülés második hetét zártuk le, próbáljuk a védekezést és a támadást is gyakorolni, de az látszik, hogy sok munka áll még előttünk. Nem szabad elfelejteni, hogy nagyon fiatal a csapat, nekik még szokniuk kell a felnőtt futballt.
Perutz FC: Varga – Bognár, Nagy B., Katona, Bolla – Budavári, Cser, Erdősi, Ruzsás, Nagy K. – Rohály, csereként pályára lépett: Varga, Tihanyi, Antal-Horák, Mikóczi, Rozman, Nagy.
Répcelak: Németh – Ódor, Prystupa, Tóth, Kovács, Vass, Tarcsay, Kristóf, Gaál, Sipos, Baranyai, cserék: Szabó, Csontár, Csányi, Varga.