Állati tábor
![](https://papaimediacentrum.hu/wp-content/uploads/2023/08/img_allati_tabor-1-1600x1200.jpg)
A Kékfestő Múzeum harmadik nyári táborában az állati motívumok állnak a középpontban. Mindez természetesen párosul a kék színnel és máris tökéletesen illik a tematika a múzeumhoz. A tábor az Állati kék elnevezést kapta.
Martonné Csom Adél múzeumpedagógus elmondta, hogy az első napon megismerkedtek a Kékfestő Múzeummal, majd a gyerekek pólókat mintáztak. Természetesen állati motívumokat válogattak, erre az alkalomra előkerültek a ritkán vagy épp soha nem használt mintafák.
Ma az Esterházy-kastélyban látható helytörténeti kiállítást nézték meg a táborozók. Ehhez is egy érdekes kézműves foglalkozás tartozott, hisz a restaurátor műhelyben egy aranyszínű, természetesen állati motívumos medált készíthettek.
A hét során még számos érdekes kézműves foglalkozás vár a táborozókra, tájékoztatta a Médiacentrumot Martonné Csom Adél. A programból a kirándulás sem maradhat ki, Balácára látogatnak el, ahol a római kori villagazdaságot tekintik meg.