Híradó 2024.09.03.
A legfontosabb hírek a városból.
A legfontosabb hírek a városból.
A legfontosabb hírek a városból.
Hetedszer adta elő a Pápai Musical Stúdió csapata kiegészülve lelkes segítőkkel a Nem bírjuk ABBA hagyni című zenés nyári történetet. Mint M. Varga Veronika a csoport vezetője elmondta ez a hét előadás több, mint egy év alatt jött össze és nemcsak Pápán mutatták be. Egy amatőr csoportnak ez is nagy […]
Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg az első tapolcafői református napot melynek a parókia udvara adott helyet. Nagy Lajos főgondnok elmondta, hogy szeretnének közelebb kerülni azokhoz, akik ugyan a református névjegyzékben benne vannak, de nem gyakorolják a mindennapokban a vallást. Szeretnénk, ha minél többen lennénk – mondta, hiszen ez jót tenne az […]
A legfontosabb hírek a városból.
A legfontosabb hírek a városból.
Az elmúlt hétvégén ünnepelte az erdélyi Barót városa az első említésének 800. évfordulóját. Ebből az alkalomból kétnapos városünnepet szerveztek ahova meghívták a testvérvárosok delegációit, valamint azokat, akikkel évtizedes közös múlt köti őket össze. Pápa város delegációját Dr. Áldozó Tamás polgármester vezette, aki kérdésünkre elmondta, hogy bár nem vagyunk hivatalosan testvérvárosok, […]
Szerda este nyolc óra körül érkezett a jelzés a KábelszatNet-2002 Kft. munkatársai részére a szolgáltatás leállásról, amit természetesen az ügyfelek is azonnal észleltek. Megszűnt a cég kábel tv és internet szolgáltatása, ami az esti fő műsoridőben érzékenyen érintette az előfizetőiket. Edvy Gyula, a cég ügyvezetője kérdésünkre elmondta, hogy a központi […]
A legfontosabb hírek a városból.
Igaz csak négy nap volt, de annyi látnivalóval és élménnyel, mintha tízszer ilyen hosszú lett volna. A pápai fúvósok általában kétévenként tudnak elmenni külföldi utakra, fellépésekre, de ilyenkor finoman fogalmazva kimaxolják a programot. Már az odafelé vezető úton megálltak Auswitzban, ahova szerencsére előre vettek jegyet, így nem kellett sorban állni. […]