Az Úr járjon előttünk! Beszélgetés Steinbach Józseffel, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökével

A Dunántúli Református Egyházkerületben nemrégiben megtartották a vezető tisztségviselők választását, melynek eredményeként a gyülekezetek újabb hat évre Steinbach Józsefet választották püspökké. A harmadik ciklusát kezdő püspökkel hitvallásáról, terveiről beszélgettünk.

– A hatéves választási ciklus mindig megmérettetés, hiába szeretnénk folytatni, az Úristen akaratán és a választók bizalmán múlik. Én korábban azt mondtam, hogy amennyiben továbbra is bizalmat szavaznak nekem, kész vagyok arra, hogy a harmadik ciklust vállaljam – annak minden örömével és minden nehézségével. Hálás vagyok Istennek azért, hogy a Dunántúli Református Egyházkerület gyülekezetei a jelölésben és a választásban is egyhangúlag mellém álltak. Őszintén mondom, kicsit elérzékenyültem – alázattal és méltatlanul, de nagy hálával köszönöm nekik ezt a szeretetet és bizalmat, igyekszem mindenben megszolgálni és amit tudok, mindent megtenni a dunántúli reformátusság nagy családja érdekében.

– A most lezáruló ciklusból mi az, amire nagy eredményként tekint vissza?

– Cikluszáró püspöki jelentésemben háromszáz oldalon mutatom be az elmúlt hat év tevékenységét, elmondom, hogy rengeteg mindent köszönünk az Úrnak, sok dologban megtapasztaltuk az Ő kegyelmét, ugyanakkor azt is leírom, hogy mi az, amiben változtatni kell. Most ebből csak néhány dolgot emelek ki. Végig a pasztorációs lelkületű egyházvezetésre törekedtem. Nagyon sokat jártunk gyülekezetekbe, látogattuk a lelkészeket, személyesen tartottuk a kapcsolatot. Mindenki kapott választ az e-mailekre, mindenki kapott azonnali időpontot. Fontos volt, hogy érezzék, hogy odafigyelünk rájuk. Kíváncsi voltam arra, hogy amit gyülekezeti lelkészként gyülekezetekben próbáltam megvalósítani, az ilyen méretekben is megvalósítható-e. Nem mondom, hogy ez mindig tökéletesen sikerült, de a pasztorációs lelkület meghozta a maga áldását, sok visszajelzést kaptam. Erre a pásztori, szeretettel teli, de mégis iránymutató vezetésre az összes egyházvezetői feladat felépíthető.

A másik nagyon fontos terület a beruházások köre: nagyon sok gyülekezetben megújultak az épületek, gyülekezeti házak, templomok, intézmények és elindult az óvodaprojekt. Emellett az egyházmegye szívében a pápai épületegyüttes is teljesen megújult. Az új internátus építése pedig a következő ciklus feladata lesz. Ehhez egy gondolat: sokakkal úgy látjuk, hogy a kőház építésének csak akkor van értelme, ha azt egyházi, lelki, hitbéli tartalommal, szolgálattal meg tudjuk tölteni. Ez komoly feladat, de úgy látom, hogy a kollégák még a pandémia idején is meg tudják tölteni tartalommal épületeinket – köszönet ezért nekik.

– Mint említette, jelentésében azokra a területekre is kitért, melyeken változtatni szeretne. Említene ezek közül néhányat?

– Annyira megnövekedtek a feladatok, hogy szükségét érezzük annak, hogy az egyházkerület vezetésében mértékkel, de szakosztályokat hozzunk létre. Úgy látjuk, hogy egyes területeken szakemberekre van szükségünk, akikhez felelősen ledelegálhatunk feladatokat. Ehhez a költségvetést át kell alakítani, hiszen csak anyagi megbecsüléssel várható el egy munkatárstól az, hogy szakmailag és felelősen végezze a feladatát. Már keressük az alkalmas embereket. Fontos lenne egy jogász. Katechetikai, közoktatási tanácsadónk már van, a kommunikáció területét szeretnénk teljesen megújítani – erre is van jelöltünk. Emellett van még néhány terület – nyilván a beruházások területe is ilyen –, ahol szeretném szinte teljesen ledelegálni a feladatokat és a felelősségi köröket is tervezem átadni a munkatársaknak.

Emellett természetesen bőven van még tennivaló, hiszen az első ciklusban indult kiváló programokat, melyeket a második ciklusban is próbáltunk fenntartani, szeretnénk megeleveníteni és újabbakat is hozni. A pandémia után és a beruházások felelős átdelegálása következtében szeretnénk újra a lényegi ügyekkel foglalkozni. Imádkozom olyan munkatársakért, akik felvállalják a felelősséget.

Még egy harmadik aspektust fontos említenem. Nagyon nehéz volt az elmúlt ciklusban az, hogy kiválóan tudtunk együttműködni az esperes-gondnoki karral és az egyházmegyékkel, viszont az egyházmegyéket anyagilag megerősítettük és a kerületnél csak a működéséhez szükséges források maradtak. Ennek ellenére olyan szemlélet élt, ahol a püspökségen mintegy kincstári rendszerben gazdálkodnak. Mi elvárnánk az egyházmegyéktől, hogy saját ügyeiket egyházmegyei szinten, felelősen gazdálkodják ki, oldják meg és így irányítsák az egyházmegyét. Mi továbbra is együtt gondolkodunk és megadjuk a segítséget, de szeretnénk, ha bizonyos ügyek egyházmegyei szinten megállnának. Az nem megy, hogy mindenért a püspökség a felelős, miközben semmiféle végrehajtó hatalma nincs, egyházalkotmányunk szerint sem.

– Az imént elmondottak fényében mi a püspökség legfontosabb feladata?

– Az intézményeink fenntartásával kapcsolatos tennivalók és a hatalmas adminisztrációs feladatok mellett a legfontosabb a Dunántúli Református Egyházkerület közösségét összetartani, a lelki és a fejlesztési irányt megadni és a zsinat felé képviselni a közös érdekeket. Emellett számos közegyházi feladatunk is van – a Magyarországi Református Egyház keretei és a Kárpát-medencei Magyar Református Egyház keretei között is képviselni a Dunántúli Református Egyházkerületet és olyan építő feladatokat végezni, melyeket az első ciklusban elkezdtünk. Többek közt nagyon fontos feladatunk van az ifjúsági munka terén. Izgalmas kérdés, hogy hogyan tudjuk a ma emberét megszólítani? Tudunk-e úgy, hitvalló módon jelen lenni és a saját identitásunkat képviselni, hogy azzal nem szítjuk tovább az ellentéteket? Ez különösen hangsúlyos lett számomra. Egyfajta szép konzervativizmust képviselni, ami nem elmélyíti az ellentéteket, hanem békességszerzővé lesz, ugyanakkor vállalja azt, ami az egyház küldetése. Ez a püspök és az egyházkerületi főgondnok feladata.

– Mi a véleménye a választások eredményéről?

– A következő hat esztendő nagy kihívása, hogy az esperes-gondnoki kar 90 százaléka lecserélődik. Olyan komoly és felkészült lelkészek lettek az esperesek és presbiterek az egyházmegyei gondnokok, akik komoly tapasztalattal rendelkeznek, de még nem dolgoztunk így együtt és az egyházkormányzatnak eme szintjébe bele kell tanulni. Kell idő, mire összerázódunk, de régóta ismerjük egymást, Krisztusban szolgatársak vagyunk. Szívből gratulálok nekik, szeretettel várjuk őket és bízom abban és mindent megteszek azért, hogy ugyanolyan építő szeretettel és békességben szolgáljunk együtt, mint az előző esperes-gondnoki karral 12 éven keresztül. Hálás vagyok Istennek azért – amit egyébként kívülről is megállapítanak –, hogy a Dunántúli Református Egyházkerület egységes, nagy család. Hiszem, hogy ez így lesz a következő hat évben is. Az Úr járjon előttünk! És ha Ő velünk, akkor kicsoda ellenünk?