Nyárádon az önkormányzat fontos célja, hogy az óvoda és a szociális étkeztetés számára főző konyhát minél nagyobb mértékben tudják ellátni helyben előállított, rendkívül jó minőségű alapanyagokkal.
A nyárádiak számára mára már természetes, hogy a szociális szövetkezet vegyesboltjában mindig frissen szedett zöldséget vásárolhatnak. Ugyanakkor a helyi gazdálkodás nem merül ki a növénytermesztésben, az állattartás is jelentős szerepet játszik a lassan önellátóvá váló település életében....
Nyárádon a Bitva Vegyesbolt mögötti területen kívül kisebb földterületeken is gazdálkodik az önkormányzat. Több idős nyárádi is van, akik önerőből már nem tudják művelni a házuk mögötti területet, ezért felajánlották kiskertjeiket erre a célra.
A nyárádi önkormányzat fóliasátrainak egyikébe évről évre olyan paprikákat is ültetnek, amelyekből később savanyúság készülhet. Az itt termő növények tehát nem csak primőrként kerülnek a vásárlók kosaraiba.
Szemet gyönyörködtető rend uralkodik a nyárádi önkormányzat fóliasátraiban, ahol ottjártunkkor is szedték a paprikát és paradicsomot, hogy a lehető legfrissebb termékekkel lássák el a vásárlókat.
A TikTok India egyik legnépszerűbb alkalmazása volt – egészen 2020-ig,...
A TikTok India egyik legnépszerűbb alkalmazása volt – egészen 2020-ig,...
Keressen minket a közösségi oldalakon
This area can contain widgets, menus, shortcodes and custom content. You can manage it from the Customizer, in the Second layer section.