Édesanyám, virágosat álmodtam…

Emlékszem, kislányként minden évben milyen nagy örömmel készültem az anyák napjára. Az oviban, majd később az iskolában tanultam a verseket, dalokat – a legtöbbre még ma is emlékszem -, titkos kis ajándékokat készítettem, és alig vártam, hogy lássam édesanyám arcát az ünnepségen, aztán otthon, amikor átadom a sok szeretettel, de néha annál ügyetlenebbül készített meglepetéseket.

Aztán eljött a nap, ott álltam ünneplő ruhában, szívemben izgalommal, kezemben egy kis virággal és a nagy gonddal készített ajándékkal. Emlékszem, édesanyám mindig sírt. Mosolyogva, könnyek között ölelt magához és úgy nézett a kis ajándékokra, mintha a világ legdrágább kincsét adtam volna át.

Minden versre, minden dalra emlékszem. A kedvencem ez volt:

Édesanyám,virágosat álmodtam,

napraforgó

virág voltam álmomban,

édesanyám,

te meg fényes nap voltál,

napkeltétől

napnyugtáig ragyogtál.” (Ágh István)

Az én édesanyám lassan 20 éve már csak odafentről ragyog rám.

Drága anyucikám! Köszönöm, hogy megtanítottál arra, hogy az olvasás milyen csodálatos, köszönöm a sok verset, amit tőled, vagy veled tanultam, köszönöm a virágok szeretetét – bár nekem nincs „botanikuskertem” –, köszönöm a hangos nevetéseket, és persze köszönöm a szuper recepteket!  Köszönöm a szép emlékeket és a kevésbé szépeket is, mert általuk is tanítottál! Köszönöm, hogy voltál – köszönöm, hogy vagyok!

Isten éltessen minden napkeltétől napnyugtáig ragyogó édesanyát és nagymamát!

Illusztráció: Marcela képe a Pixabay -en.