Egy mártír emlékére…

Az alkotó, teremtő élet az, amire érdemes emlékezni, amit érdemes követni és amit érdemes élni. Valamit megalkotni, valamit létrehozni, valamit megőrizni, megtartani, maradandóvá tenni az élet legnagyobb és legszebb küldetései közé tartozik.

Ma 70 éve, hogy mártírhalált halt Kiss Zoltán ejtőernyős százados. Az ember, akit katonái mint parancsnokot mélyen tiszteltek és emberséges magatartásáért szerettek. Vallásos, tiszta erkölcsű, ugyanakkor kemény, karakán ember volt. A feladat-végrehajtások során magas követelményeket támasztott magával szemben és ezt elvárta a beosztottjaitól is. Katonáival mindig bajtársiasan viselkedett. Tette mindezt úgy, hogy mindig az aktuálpolitikai érdekek fölé helyezte az ejtőernyőzést, legyen szó kiképzésről vagy éles harci helyzetről. Művelt ember volt, szerette és értette a komolyzenét, a német nyelv mellett franciául is kiválóan beszélt.

Kiss Zoltán (1914-1952) polgári családból származott. Sopronban a Magyar Királyi Rákóczi Ferenc Honvéd Főreáliskolában érettségizett, majd a Ludovika Akadémiára került, ahol 1937-ben avatták hadnaggyá. 1937-től 1938-ig Békéscsabán teljesített szolgálatot a Magyar királyi 5. honvéd határvadász ezrednél. 1938-ban önként jelentkezett Szombathelyre a vitéz Bertalan Árpád százados vezette ejtőernyős kiképző keretbe. 1939-ben az ejtőernyős századdal áttelepült Pápára, ahol a második világháború végéig különböző beosztásokban teljesített szolgálatot. 1941-ben részt vett a délvidéki bevetésen, vitéz Bertalan Árpád repülőszerencsétlensége után átvette a harccsoport vezetését. 1942-ben a keleti fronton volt bevetésen Ukrajnában, Urivnál és Korotojaknál, ahol megsebesült. 1944 októberében Nagyvárad környékén, majd a tiszafüredi hídfő védelmében teljesített frontszolgálatot. Ezután mint az I/1. ejtőernyős zászlóalj parancsnoka részt vett a harcokban Kéthelynél, majd az Ipoly és a Garam folyóknál zajló utóvédharcokban. 1945. január 5-én szovjet hadifogságba esett.

A jászberényi hadifogolytáborban 1945 márciusában jelentkezett a demokratikus honvédségbe ahol 1946-ig szolgált. Bár többször leigazolták, mégis „megbízhatatlansága” miatt állományon kívül helyezték. 1946 márciusától 1948 őszéig a bakonyi fakitermeléseknél gépkocsivezetőként, szállítómunkásként, és egy ideig autószerelő-segédként is dolgozott.

1948 nyarától megkezdődött a magyar honvédség erőltetett ütemű szovjet mintájú fejlesztése. A Honvéd Vezérkar főnöke döntött az ejtőernyős fegyvernem újjászervezéséről. Kiss Zoltánt újra behívták és 1948. október 1-jén a már korábban megalakult 1. ejtőernyős század kiképzőtisztje lett. 1949. május 1-től a századparancsnoka, majd 1949 őszétől a Szolnoki Repülőtiszti Iskola ejtőernyős szolgálatának főnöke. Családjával 1951 augusztusában a balatonkenesei honvédüdülőben nyaralt, amikor Budapestre rendelték egy megbeszélésre és soha többet nem látták…

A Magyar Néphadseregben 1950-es évek elején megindult tisztogatások fő céltáblái a Horthy-hadsereg tisztjei voltak. Miután tudásukat felhasználták, az új rendszernek már nem kellettek. Ennek esett áldozatul 1951 nyarán Kiss Zoltán százados is. Koncepciós perek sokasága zajlott, ártatlan emberek százai tűntek el nyomtalanul. A bírósági anyag szerint illegális szervezkedést folytatott, de az is nyilvánvaló, hogy ez csak az Államvédelmi Hatóság egyik kitalációja volt. Kapcsolatba hozták a „Dunántúli Fehér Partizánok” nevű illegális szervezkedéssel is, ami az Államvédelmi Hatóság szerint, „a népi demokrácia megdöntése, terror és diverziós cselekmények végrehajtása az imperialista agresszió elősegítése érdekében” jött létre. Ezen felül megvádolták azzal is, hogy az Amerikai Egyesült Államok kémszolgálatának az ügynöke. Kínzások sokaságának tették ki, hogy beismerő vallomásra kényszerítsék.

A Katonai Felsőbíróság a kihallgatások és a tárgyalások befejeztével Kiss Zoltánt 1951. december 11-én kötél általi halálra ítélte. Az ítéletet 1952. április 10-én az esti órákban hajtották végre a katonai börtön udvarán. Tragikus halála körülményeit nem ismerjük, mivel eltűntek a kivégzés jegyzőkönyvei, mint annyi más dokumentuma ennek az ügynek. Az iratokat nagy bizonyossággal 1956 után megsemmisítették. Rajongva szerető felesége és 3 gyermeke a traumát napjainkig nem volt képes feldolgozni.

1990. április 28-án a Budapesti Katonai Bíróság Kiss Zoltán százados ítéletét felülvizsgálta és semmissé nyilvánította. A Honvédelmi Miniszter a Rehabilitációs Bizottság javaslatára 102/1991 számú parancsában rendfokozatában megerősítette és posztumusz alezredessé léptette elő. Fájdalmas megtapasztalás, hogy   tisztességének megkérdőjelezése a sötét erők részéről napjainkig is folytatódik! Csak a család és tisztelőinek határozott tiltakozása eredményeként sikerült a baloldali sajtó képviselőjének egy több mint 60 év után készített lejárató sajtó illetve könyvpublikáció megjelentetését megakadályozni. Végső nyughelye a mai napig ismeretlen. A tavalyi évben az új kutatásoknak köszönhetően halvány remény csillant sírhelyének megtalálására.  A feltárás után sajnos exhumálása sikertelen volt. Kiderült, szándékos sírgyalázás történt! A történések hozzátartozóinak nyugvó sebeit újra felszaggatták.

Emlékét Pápán egykori lakóháza falán őrzi emléktábla, melyet rendszeresen megkoszorúznak a megemlékezéseken.

Horváth Ferenc

helytörténetkutató

Forrás: Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Irattár: Kiss Zoltán személyügyi gyűjtője

Kis András: A Magyar Közösségtől a Földalatti Fővezérségig, Zrínyi Katonai Kiadó 1969

Kiss Bódog Zoltán szóbeli közlései a szerzővel.

Fotó: Jókai Mór Városi Könyvtár Pápa fotótára