Egyetemistaként a frontvonalban

Répás Fanni és Tóth Dorina egyetemisták. Fanni a gyógyszerészet, Dorina az orvostudomány titkaival ismerkedik immár harmadik éve a Pécsi Tudományegyetemen. Normális körülmények között mindketten egy nagyon érdekes, izgalmas, gyakorlati képzésekkel teli év második félévénél járnának, a koronavírus-járvány miatt azonban ők is hónapok óta az online tér segítségével végzik egyetemi tanulmányaikat. Normális körülmények között ők még nem álltak volna a frontvonalban. A koronavírus-járvány azonban idő előtt megismertette őket hivatásuk legfontosabb vezérfonalával, azzal a kötelezettséggel, hogy a legnehezebb körülmények között is feladatuk, hogy segítsenek. Több pápai egyetemistával együtt ők is vállalták, hogy részt vesznek a tesztelésben, így a vizsgaidőszak előtt kis idővel két héten át járták Pápa, Ajka és a környező települések iskoláit, óvodáit, hogy részt vegyenek a pedagógusok tesztelésében. Fannival és Dorinával erről beszélgettünk.

– November végén, december elején vettünk részt a tesztelésben, a kétszer öt napból hetente hármat Pápán, a többi időben pedig a környező településeken vagy Ajkán és Devecserben teszteltük a pedagógusokat.

– Hogyan érte önöket a felkérés?

Fanni: – A Pápai Járási Hivatalból kerestek meg telefonon azzal, hogy örülnének, ha részt vennék a tesztelésben. Nekem ez nem volt kérdés, azonnal igent mondtam.

Dorna: – Igazából nem ért váratlanul a felkérés, mivel az egyetem nem sokkal korábban tartott egy online meetinget, ahol elmondták, hogy számíthatunk hasonló telefonhívásra. Ezután nem sokkal először a Pápai Járási Hivatal, utána az ajkai is hívott, hogy számíthatnak-e rám. Én is azonnal igent mondtam.

– Hogyan, mikor tudták meg, hogy hol kell dolgozniuk?

– A két járási hivatal egyeztetett egymással, nekünk pedig minden reggel megmondták, hogy hol tesztelünk aznap. Az első napon a Pápai Járási Hivatalban megmutatták, hogy mi lesz a feladatunk és az egyetem is küldött erről egy videót. Igazából nem volt nehéz, és könnyen ráéreztünk, hogy hogyan csináljuk, hogy ne okozzunk fájdalmat, de mégis sikerüljön a mintavétel. 

– Akkoriban nagy figyelem irányult a tömeges tesztelésekre. Önöknek mi volt a benyomása, hogyan működtek a folyamatok? Hogyan fogadták önöket a pedagógusok?

Dorina: – Nagyrészt pozitívan fogadtak minket, persze voltak, akik nem örültek a dolognak – főként azok, akiknek pozitív lett a tesztjük és haza kellett menniük.

Fanni: – Általában kedvesek voltak velünk, a második hétre pedig már teljesen gördülékenyen ment minden. Azt láttam, hogy az első héten még nagyon félt mindenki, nekünk is új volt a dolog, de nagyon segítőkészek voltak és egy-két nap alatt belejöttünk. Nekem egyébként az anyukám a legjobb személyes tapasztalatom, akit nagyon megnyugtatott, amikor kiderült, hogy negatív a tesztje. Nyilván sokkal nehezebb volt azoknak a helyzete, akiknek pozitív lett az eredményük. Azt is el kell mondani, hogy sokan éltek a lehetőséggel, nagyon ritka volt az a hely, ahol a jogosultak kevesebb mint fele jelent volna meg. Úgy gondolom, mindenkinek biztonságérzetet adott a tesztelés.

Dorina: – Így van. Én főként az intézményvezetőkön láttam a megkönnyebbülést, amikor kiderült, hogy mindenki negatív és folytathatják tovább a munkát. Azonban nekem volt egy nagyon megdöbbentő esetem is. Az egyik nap egy egész óvoda és egy iskola dolgozóinak 90 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem szeretnék teszteltetni magukat. Ez rendkívül meglepett és kicsit bosszantott is. Érthetetlen volt számomra, mert úgy gondoltam, hogy nem élnek egy rendkívül fontos lehetőséggel.  

– Sok pozitív esetet találtak?

Fanni: – Nem, nem volt sok pozitív esetünk. A párommal napi hetven embert teszteltünk és átlagosan hárman-négyen voltak, akiknél pozitív eredményt mutatott a teszt. Rajtunk kívül volt még három páros, úgy tudom, náluk is hasonlóak voltak az arányok.

– Önöket tesztelték?

– Minden reggel teszttel kezdtük. Volt is olyan eset, amikor valaki pozitív lett, így őt haza kellett küldeni. Azt azonban el kell mondani, hogy minden védekezéshez szükséges felszerelést megkaptunk, volt maszkunk, pajzsunk, védőruha, gumikesztyű – nem éreztük veszélyben magunkat. 

– Harmadéves egyetemistaként nagy tapasztalás volt egyik napról a másikra egy világméretű járvány elleni védekezés frontvonalába kerülni?

Fanni: – Nekem mindenképpen, hiszen eddig csak egy nyári gyakorlatom volt, de ott sem álltam ki a gyógyszertárba, így a hivatásom kapcsán még nem volt közvetlen kapcsolatom emberekkel.

Dorina: – Nekem is egy nyári gyakorlatom volt, én közvetlenül beteg közelben voltam. Ugyanakkor ez a helyzet nekem is adott új tapasztalatokat. Nem is szakmailag, sokkal inkább azt tanulhattam meg, hogyan kell az emberekkel bánni, hogyan viszonyuljak hozzájuk. Vicces helyzetek is adódtak, az egyik pedagógus például nevetve mondta, hogy milyen jó, hogy mi jöttünk és nem mérnök hallgatókat küldtek.

– Hónapok óta az online térben kénytelenek tanulni. Hogyan élik ezt meg?

– Mindkettőnknek nagyon nehéz, hiszen fontos gyakorlati tárgyaink lennének ebben az évben, amit szinte képtelenség online elsajátítani.

Fanni: – Nekünk van egy tárgyunk, amit csak személyes jelenléttel tudnak tanítani, de ezt a járványügyi szabályok maximális betartásával teszik. Nekünk most azt mondták, hogy visszatérhetnénk az egyetemre, ha az évfolyamon mindenki be lenne oltva. Egészségügyi dolgozóként volt lehetőségünk az oltást igényelni. Én már mindkettőt megkaptam – igaz, le kellett utaznom Pécsre, de minden nagyon gördülékenyen ment. 

– Milyen oltóanyaggal oltották és mik a tapasztalatai?

Fanni: – Pfizer vakcinát kaptam és nagyon felkészültem a mellékhatásokra, de egy kis izomfájdalmon kívül semmit nem tapasztaltam és a többiek közül, akikkel beszéltem, senki nem számolt be komolyabb tünetekről. Az elmúlt vasárnap kaptam meg a második oltást, így nálam hamarosan kialakul a 90 százalék körüli védettség. Nagyon örülök ennek, főként azért, mert egy kicsit a nagyszüleimet és anyukámat is megnyugtattam. Ez számomra nagyon fontos volt és mindenkit csak biztatni tudok, hogy éljenek a lehetőséggel.