Élet, bor, humor Máraival

Mészáros Tibor irodalomtörténész, a Márai-hagyaték kezelője és Hirtling István Jászai Mari-díjas színművész egy évtizede indították útjára azt a sorozatot, melynek előadásain Márai Sándor életének, életművének egy-egy szeletét tárják a közönség elé. Ma, a magyar kultúra napján az Élet, bor, humor című estet mutatták be a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében. Hirtling Istvánnal az előadás előtt beszélgettünk.

– Volt idő, amikor nem ünnepelhettük volna Márai-művekkel a magyar kultúra napját. Mit gondol, Márai mára elfoglalhatta méltó helyét a magyar irodalomban, a magyar kultúrában?

– Nagyon remélem, hogy igen. Az elmúlt tíz évben, amióta Mészáros Tiborral járjuk az országot és már 18 részből álló tematikus sorozattal emlékeztetünk Márai életművére, úgy tapasztalom, hogy a közönség igénye és figyelme egyre élénkebb. Az a tapasztalatunk, hogy ezek után az előadások után rájönnek az emberek arra, hogy részben mi is lehetett az előző rendszerben az oka annak, hogy őt az 1948-as emigrálása után betiltották és igyekeztek kitörölni az életművét és egyáltalán a létét is a kulturális közgondolkodásból. A rendszerváltással ez megváltozott és végre visszakerülhetett az irodalmi kánonba és elfoglalja az őt megillető helyet. Az ő rendkívül gazdag és sokszínű életműve adja nekünk azt a kiváló alapanyagot, azt a tengernyi válogatási lehetőséget, amiből az estek anyagát összeállítjuk. A ma esti előadás gerince két másik előadás legnépszerűbb szövegeiből áll össze, emellett a mai napra kiegészítettük azokkal az általunk fontosnak tartott szövegekkel, amelyek a magyar kultúrához érzékenyen csatlakozó gondolatokat fogalmaznak meg. A cím mindent elmond: Élet, bor, humor – azt hiszem, ebben minden benne van…

– Az est alcíme Az alig ismert Márai. Tehát a szerzőt egy eddig nem ismert oldaláról kívánják bemutatni?

– Azért adtuk ezt az alcímet az estnek, mert az emberek általában nagyon keveset tudnak a Márai-életműnek erről a szegletéről. Arról, amikor borról, az élet különböző apró eseményeiről beszél. Rendkívüli humanizmussal, humorral – szarkazmussal természetesen és időnként nagyon kegyetlenül. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy e mögött a szarkazmus mögött rendkívüli szeretet van. Aki ennyire képes figyelni az emberekre és ilyen pontosan képes megfogalmazni az élet legfurcsább vagy legszánalmasabb pillanatait is és ennyi humort és „kedvességet” képes a háttérben megfogalmazni, arról az emberről valóban kimondhatjuk, hogy a 20. század nagy humanistája a magyar irodalmi Pantheonban.

– Az elmúlt évtizedben, a sorozatnak köszönhetően mélyebben foglalkozik Máraival. Másként látja őt most, mint akkor, amikor az első Márai-műveket olvasta?

– Abban a szerencsében van részem, hogy Mészáros Tibor egy két lábon járó Márai-lexikon és breviárium. Nem véletlenül népszerűek az előadásai, hiszen olyan részletekre is rávilágít, ami újabb ismeretekkel gyarapítja az egyébként néha eléggé szegényes Márai-összképet.

– Milyen ez az összkép ma?

– Az előadásaink során azt tapasztalom, hogy a nézőkben van egy „aha-élmény”. Egy rádöbbenés, hogy másként is lehet Márait olvasni, vagy hogy ilyen szövegei is vannak. Ezt a felismerést és a felismerés örömét próbáljuk átadni a nézőknek. A tőle kölcsönzött jelmondatunk az, hogy „csak az ember olvas”. Mi abban bízunk, hogy amikor egy-egy előadás után hazatérnek a nézőink, akkor elkezdenek keresgélni a könyvespolcon, hogy mit is kellene elolvasni, mik is voltak az előadásban elhangzott részletek.

– A Márai-sorozat előadásai során az irodalom mellé zene is társul, méghozzá cimbalommuzsika. Ezt miért tartják fontosnak?

– A sorozat kezdetén, három évvel ezelőttig Tiborral ketten álltunk a színpadon és gépről játszottuk be a zenét. Néhány éve megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy jó volna, ha az előadásban megszólalna egy olyan hangszer, ami nem közhelyes – természetesen nem szeretnék megbántani más hangszereket -, amire az emberek felkapják a fejüket. Mivel valamikor a polgári szalonoknak a cimbalom is mindennapi hangszere volt, erre esett a választás. Tárkány-Kovács Bálinttal sok évvel ezelőtt már dolgoztam együtt, ismerem a tehetségét és szeretem a zenei gondolkodásmódját. Megkérdeztem, hogy volna-e kedve részt venni ebben az előadásban. Miután megismerte az est koncepcióját, azt mondta, hogy szívesen jön és már két és fél éve együtt járjuk a világot.

– Tudjuk, hogy Márai számára nagyon fontos volt a hazája. Mit gondol, a ma Magyarországára szívesen hazajönne?

– Egészen biztos vagyok abban, hogy igen. Abban is biztos vagyok, hogy ugyanolyan éles kritikával és éles, elhivatott írói jószándékkal ostorozná az ostorozandókat és dicsérné a dicsérendőket. Biztos vagyok ebben.