Elhunyt Katona György

Az imént kaptuk a hírt, hogy néhány héttel Fény felé című kiállításának megnyitóját követően elhunyt Katona György festőművész.
A kiállításmegnyitón tanítványainak a következőket mondta: „Amikor hátrébb szorulok, akkor is jusson eszetekbe mindaz, amit mondtam. Én akkor is tanítalak benneteket, meg az összes régi festő is, Leonardótól Giottóig, Csontvárytól Munkácsyig.”
Katona György 61 éves volt. Isten nyugosztalja!