Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Elkezdődött a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál

Horváth Andrea | 2022.06.11.

A Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál keretében a Kárpát-medence harminc helyszínén – köztük Pápán – egy időben, azonos programpontokkal, rengeteg résztvevővel ünneplik ma a népi kultúrát. Délelőtt istentisztelettel kezdődött városunkban is a program, majd a több mint hatszáz táncos a Fő téren együtt táncolt és énekelt a déli harangszó után.

A református templomban tartott istentiszteleten Márkus Mihály esperes igehirdetését követően dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke mondott beszédet. Kiemelte, hogy határon innen és túl, közel húszezer néptáncos, énekes, zenész, kézműves vesz részt a programban, s mindenkit köszönet illet ezért, hisz így megelevenednek rendkívül színes hagyományaink.

Az istentiszteletet követően a résztvevő csoportok vezetői Müller Anita főszervezővel ellátogattak a református gimnáziumban található Csoóri-emléksarokhoz. Csoóri Sándor a gimnázium diákja volt, mindig szeretettel és hálával gondolt vissza az itt töltött évekre. Domborművénél dr. Kovács Zoltán helyezett el koszorút.

Miután elkészült a közös fotó a templom előtt, a harmincegy csoport átvonult a Fő térre, ahol a déli harangszót követően, úgy, ahogy az ország minden pontján, Pápán is felcsendült Csoóri Sándor unokája által komponált zene, és elindult a körtánc, amit Kocsis Enikő és Fitos Dezső koreografált erre az alkalomra.

A rendezvény délután az Erzsébet ligetben folytatódik, kirakodóvásárral és színpadi programokkal várják az érdeklődőket.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.03.28.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: