Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Élő hagyományok kiállítása

Horváth Andrea | 2024.07.03.

Öt szakköri közösség munkái tekinthetők meg az ASzakkör – Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért pápai kiállításán a Jókai Mór Művelődési Központban. A 2023-24-es évadban itt működő szakköri közösségek mutatkoznak be, változatos anyaggal.

 

A kiállítás megnyitóján Cseh-Müller Orsolya, a Jókai Mór Művelődési Központ közművelődési szakembere köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, sokan sokat tettek azért, hogy ez a tárlat létrejöhessen, s ez a munka gazdagította az alkotókat és gazdagítja a látogatókat is.

 

– Örömmel támogattuk a szakkörök lebonyolítását és a kiállítás létrehozását, hiszen valljuk, hogy az ehhez hasonló közösségi együttműködésekre és értékőrzésre nagyobb szükség van, mint valaha – hangsúlyozta, majd hozzátette: – Ez a gazdag és értékes kiállítás a programban résztvevők ünnepe.

 

A kiállítás megnyitóján Szerdahelyiné Lőrincz Nóra, a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém vármegyei igazgatója méltatta a szakköri közösségek munkáját. Mint mondta, immár négy éve működik ez a program, mely lehetőséget kínál népi kézműves technikák megismerésére. A csoportok kapnak alapanyagot és eszközöket, valamint videóanyagot, mely segítséget nyújt az alkotáshoz. A csoportok húsz foglalkozást tartanak, az évadot kiállítással zárják. Pápán bútorfestő, gyöngyfűző, gyertyaöntő, tojásdíszítő és makramézó szakkör indult, az ő munkáik tekinthetők meg a JMK földszinti előterében.

 

Horváth Józsefné több szakkör munkájába is bekapcsolódott. A gyöngyfűzést, a tojásfestést és a gyertyaöntést is kipróbálta, mindegyiket nagy élvezettel gyakorolta. Nevetve hozzátette, hogy nagyon jó hangulatú közösség alakult ki, megbeszélték, hogy tartják a kapcsolatot a nyár folyamán is, jövőre pedig a bútorfestő szakkör munkájába szeretne bekapcsolódni.

A rendezvényen dalokkal közreműködött a Kenderszer népdalkör, verset mondott Mező Lászlóné és Gráczia Barbara, citerán muzsikált Házi Csaba. Bakó Ildikó mentor beszélt a szakkör tapasztalatairól, valamint bemutatót tartott Takács Zsóka, Daniné Bognár Julianna és Szabóné Matika Julianna. Ők a bútorfestés, a gyöngyfűzés és a tojásfestés titkaiba avatták be az érdeklődőket.

 

 

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: