Emlékkövet állítanak a Covid-19 pápai áldozatainak

A család nemzetközi napján, a koronavírus-járvány pápai áldozatai emléke előtt tiszteleg vasárnap Pápa Város Önkormányzata az Alsóvárosi temetőben. A 11 óra 30 perckor tartandó emlékkőállításon dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és dr. Áldozó Tamás polgármester mond beszédet, majd a pápai történelmi egyházak képviselői megáldják az elhunytak emlékére állítandó emlékkövet.
Dr. Hermann István, a Jókai Mór Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatója elmondta, az emlékkő állításának ötletével egy olyan család kereste meg, akik egy szeretett családtagjukat a járványban veszítették el.
– Jó kezdeményezésnek találtam, hogy állítsunk emléket a covidban elhunyt pápaiaknak. Városunkban a kolerajárványban elhunytak emlékére is áll egy kereszt a Szent Anna-templomnál. Láttuk, hogy más városban is megemlékeztek a koronavírus áldozatairól, például a Margitszigeten kavicsokat helyeztek el. Nem akartuk utánozni az ötletet, ezért olyan mementó állításában gondolkoztunk, amelyik méltó lehet az emlékezésre, s nem akartuk számszerűsíteni sem az elhunytak számát, mivel a járvány még sajnos tart – tudtuk meg dr. Hermann Istvántól, aki elárulta, a márványkövön szereplő emléktáblára egy Omega-idézetet választottak, hiszen Kóbor János, az Omega frontembere is covidban hunyt el.
Az emlékkövet Járóka Attila kőfaragó mester formálta meg és készítette el a rajta látható emléktáblát.
A programra minden emlékezőt várnak az Alsóvárosi temető főbejáratához.