Érettségi és szakmai vizsgák, de előtte szalagavató

Itt vagyunk hát, együtt ünnepelve, megállunk kicsit és együtt visszanézünk – kezdte beszédét Gál Imre igazgató úr a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium szalagavatóján. Hiszen valóban ünnep volt a péntek este 82 tanulónak, akik megkapták a szalagot, akik már látják a célt, de még nem értek el oda. Még van egy mérföld kő – figyelmeztette a fiatalokat az igazgató úr – kinek az érettségi, kinek a szakmai vizsga, ahhoz, hogy megérkezzetek a kívánt célhoz. Köztudott, hogy napjainkban egy jó szakma felér egy diplomával. Rein Petra Csillag pék-cukrász szakra jelentkezett, részt vett külföldi Erasmus programon és országos szakmai versenyen is bizonyított. Mint elmondta kiskora óta süt, főz. A cukrászatot tanára, Mesterházi Bálint szerettette meg vele, a pék szakmát Pityer tanár úr. Az iskola elvégzése után szeretne leérettségizni és saját vállalkozásban folytatni az itt megtanult szakmákat. A Mezős diákok rendszeresen vesznek részt országos szakmai versenyeken, szép eredményekkel. Király Mátyás, Kiss Virág, Völfer Dorina mezőgazdasági technikus osztályba járnak. Tudományos Diákköri Konferencián is részt vettek már, tavaly az Agrárszakképző Intézmények Országos Gazdászversenye Hódmezővásárhely 1. helyezést értek el, idén pedig országos szakmai verseny szerepeltek. Mint elmondták egy csapatként vettek részt a versenyeken, de a mindennapokban is együtt dolgoznak. A lányoktól sem áll távol a mezőgazdasági gépész szak, nagy hasznát fogják venni a családi gazdaságukban. Az iskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni. Cseke Ádám erdésztechnikusként végez a Mezőben, 3 hónapos külföldi gyakorlaton volt Olaszországban az Erasmus program keretében. Annak idején azért döntött az erdésztechnikus szak mellett, mert a szabadban szeretne dolgozni egész életében. Molnár Ármin mezőgazdasági gépész szakra jár aktív DÖK tag. Mint elmondta kiskora óta érdeklik a mezőgazdasági gépek, a szerelés, a traktorozás. Annak idején részt vett az iskola nyílt napjain, akkor döntötte el, hogy ide fog jelentkezni. Jelenleg a család állattenyésztéssel foglalkozik, de szeretnék kibővíteni a földműveléssel is. A szalagavató szép programjai között itt szerepelt keringő, vers és ének produkció és persze a szüleiket is felkérték egy táncra a végzős fiatalok.