Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Értékelések, elismerések, új feladatok a Platán évindító értekezletén

Huszár Hajnal | 2024.01.15.

Évindító munkaértekezletet tartott a Pápai Platán Nonprofit Kft. A valamennyi feladat-ellátási hely minden munkatársának részvételével tartott tanácskozáson Boros Katalin ügyvezető mondott köszönetet a cég dolgozóinak múlt évi tevékenységükért. Értékelőjében elmondta, sikeres évet tudhat maga mögött a gazdasági társaság, a feladat-ellátási helyek eredményesen dolgoztak.


Külön kiemelte a Jókai Mór Városi Könyvtár tevékenységét, innovatív, kreatív programötleteikért és azok megvalósításáért. Hasonló elismerésben részesítette a Kékfestő Múzeum dolgozóinak munkáját, a város új kiállítóhelye, a Petőfi-ház belső tereinek berendezéséért és az ott elérhető látogatói program kialakításáért. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakmai egységek között említette a műszaki csoportot, akik minden előttük álló kihívásnak megfeleltek a személyi változások ellenére is.

A tanácskozáson adták át az év dolgozója elismeréseket is, melyekre a feladat-ellátási helyek szakmai vezető tehettek javaslatot. Múlt évi tevékenysége alapján a Kékfestő Múzeum munkatársai közül Martonné Csom Adél múzeumpedagógus érdemelte ki a kitüntető címet, a városi könyvtárból Kiss Renáta, az olvasószolgálat vezetője vehette át az oklevelet, a Platán központi irodájának dolgozói közül Adorján Zsuzsanna pénzügyi-számviteli ügyintéző kapta az Év dolgozója 2023 elismerést, Boros Katalin ügyvezető pedig Dolgos Bélának, a műszaki csoport vezetőjének kiemelkedő munkáját ismerte el ezzel a címmel. 

A munkaértekezleten részt vett dr. Áldozó Tamás polgármester is, aki szintén megköszönte a cég dolgozóinak munkáját. Emlékeztetett, két évvel ezelőtt sok munkatárs nem hitt az intézmények egyesítésében és annak eredményességében, ám az idő igazolta a döntés helyességét. Hangsúlyozta, az önkormányzat adóbevételének minden ötödik forintját a kultúrára költi a város, arra a szolgáltatási körre, melyet a Pápai Platán végez. 


-Ez a gazdasági társaság a pápaiak lelki egészségéért felel és ez nagyon fontos feladat. Ez a szolgáltatási kör az önbecsülésünk alapja, amely megkülönböztet bennünket más településektől – fogalmazott. A városvezető hozzátette, büszke minden kollégájára és azt kérte, a maradjon meg a munkatársak elkötelezettsége az idei évben is.


-Dolgozzunk úgy 2024-ben is, mint tavaly és soha ne kelljen magyarázkodni, hogy miért költünk ennyit a kultúrára – mondta és szakmai sikerekben gazdag új évet kívánt a Pápai Platán minden dolgozójának.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: