Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Értékes emlék került elő

Huszár Hajnal | 2024.05.22.

Ternyei Sarudy Ottó neve nem sok pápainak cseng ismerősen, pedig az 1872-ben született tanár, író fontos szerepet töltött be a pápai oktatásban, sőt a korabeli állami tanítóképző intézetek életében is. Mostantól azonban méltón emlékezhetünk reá is.

A Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. Téglagyári úti telephelyén rendrakás közben előkerült ugyanis egy feltehetően 1933-ban készült bronz dombormű, melyet a tanár-igazgató tisztelői készíttettek – tudtuk meg Bakos Lászlótól, a VFT. munkatársától, aki szabadidejében régiségekkel foglalkozik.
-A tábla múltjának felkutatásához Hermann István barátomat hívtam segítségül, vele kutattuk ki az emlékmű eredetét – idézte fel, hozzátéve, Sarudy Ottó munkatársai, tisztelői, barátai készíttették a bronz domborművet, melyet egy pápai mester öntött ki és melyet a korabeli tudósítások szerint kegyeletes ünnepen avattak fel a család alsóvárosi temetőben található sírboltjánál 1934-ben.

A cseleji születésű Sarudy Ottó Sárospatakon végezte el a tanítóképzőt, majd polgári iskolai tanítói, később tanári oklevelet szerzett. Tanított Érsekújváron, Znióváralján, majd 1898-tól a pápai Tanítóképző Intézetben. 1908-tól a Dévai Tanítóképző igazgatója volt, ezt követően Kolozsvárott volt tanár. 1921-ben lett igazgatója Pápán az Állami Tanítóképző Intézetnek, egy év múlva már tankerületi főigazgatóként dolgozott és nyolc éven át töltötte be az állami tanítóképző intézetek országos felügyelői állását.

Mindezek alapján szinte természete gesztus volt, hogy a város önkormányzata a Pápai Tankerületi Központnak adományozta az emlékművet.
-Sarudy Ottó nevét nem ismertem, de az emlékmű megtalálását követően rögtön elkezdtük felkutatni a tanár-igazgató életét. Sarudy Ottó mögött egy rendkívül értékes életút állt, amit a sajtóban, lexikonokban is feldolgoztak, tehát nyomot hagyott maga után – mondta dr. Áldozó Tamás polgármester a dombormű átadásán. 

-A város sok-sok ember életútjából építkezik, és sok-sok ember teljesítményének köszönhetően néz ki úgy, ahogy ma találkozunk vele. Azt nem lehet megmondani, hogy a ma bennünket körülvevő pápai valóság melyik pici részlete vezethető vissza Sarudy Ottóhoz, de biztos, hogy része van abban, hogy olyanok vagyunk, amilyenként ma éljük a hétköznapjainkat – hangsúlyozta, hozzátéve az emléktáblát átadják a tankerület számára, mint a tanügyi igazgatás mai szereplőjének.

A Sarudy Ottó emlékét őrző domborművet Egyházi Andrea tankerületi igazgató vette át a Városházán. Ő úgy fogalmazott, nagy örömmel fogadta a város felajánlását.
-Tankerületi kollektívánk biztosan példaként fogja az ő személyét tekinteni, nagy megerősítést fog adni az ő emléke a mindennapi munkánkhoz, amit ízig-vérig a tankerületért teszünk – közölte az igazgató. Mint mondta, még soha nem kaptak ilyen emléket és arról sincs tudomása, hogy más tankerületi központ hasonló értékű emlékművet kapott volna.
Egyházi Andrea azt is elmondta, méltó helyre kerül az emléktábla, a 12 évvel ezelőtt létrehozott tankerületi központ jelenlegi épületének előkertjében kap helyet.

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: