Fát ültettek a petőfisek

A Petőfi Sándor Gimnázium 9.C osztályának tanulói ma délután egy piramistölgyet ültettek az iskola előtti parkban. A diákok számára fontos a környezetvédelem és szerettek volna maradandó nyomot hagyni az intézmény környezetében, ezért döntöttek a faültetés mellett.

Somogyiné Kalmár Krisztina, a fiatalok osztályfőnöke a Médiacentrumnak elmondta, a diákok azt tervezik, hogy a fára minden évben szalagot kötnek a fájukra, melyen az osztály névsora és egy idézet szerepel, és remélik, hogy miután elballagnak, a fa még sokáig jelzi, hogy volt valamikor egy osztály, akiknek fontos volt a környezet védelme. A faültetés a madarak és fák napja apropóján jutott a diákok eszébe, de mivel május 10-én osztálykiránduláson voltak, a mai napon valósították meg a kedves akciót, melyet hosszas előkészítés előzött meg. A közterületi faültetésnek ugyanis komoly szabályai vannak, engedélyt kellett kérni és az illetékesek által kijelölt helyre ültethették el a piramistölgyet, melyet a Bakonyerdő Zrt-től kaptak ajándékba.






A faültetés után Bakos Noémi Benedek Elek Szeresd a fát című versét mondta el, Horváth Vince pedig Lajkó Gábor Szeretném, ha fa lennék című versét szavalta.