Filmvetítést szervez a német nemzetiségi önkormányzat
Szerdán délután tartotta soron következő ülését a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat. A képviselők tárgyaltak a német szépkiejtési verseny programjáról, egy filmvetítésről és a nemzetiségi önkormányzat idei költségvetését is módosították.
Az ülésen elhangzott, a Bethlen Gábor Alapkezelő 400.000 forintos támogatást nyújt a nemzetiségi nap, 200.000 forintot pedig a szépkiejtési verseny megszervezéséhez. E két összeggel kellett módosítani a 2022-es év költségvetését.
Bakos Adél elnökhelyettes a német szépkiejtési versennyel kapcsolatos napirend tárgyalása során elmondta, a népszerű rendezvényt az idei évben kötetlenebb formában tervezik megszervezni. A verseny egyfordulós lesz, a nevezők szabadon választott német szöveget adhatnak elő és az idei évben mindenkinek lehetősége lesz végighallgatni a többiek bemutatkozását. A szépkiejtési versenyre, melyet a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában rendeznek május 2-án, április 22-éig fogadják a jelentkezéseket.
Március 31-én Pápán is látható lesz Sós Ágnes Tiszta sváb című filmje. A hazai svábok életét bemutató alkotás iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy 10.30-kor és 18 órakor is levetítik a filmet a Petőfi Moziban, ahol a közönség a vetítést követően személyesen is találkozhat az alkotóval. A filmet az érdeklődők ingyenesen megtekinthetik, de előzetesen regisztrálniuk kell Pillerné Fódi Ilonánál, a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökénél. A vetítést a PNNÖ 50.000 forinttal támogatja.