Gyógytorna nyugdíjasoknak
Kedden és csütörtökön 9 órától sportos nyugdíjasok találkoznak a Városi Sportcsarnokban. A vidám közösség gyógytorna-foglalkozásokra érkezik ilyenkor.
Jámpa Péterné harminc évig gyógytornászként dolgozott a pápai kórházban, tíz éve nyugdíjas. Őt kérte fel öt évvel ezelőtt Baán Éva, a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete elnöke, hogy tartson gyógytorna-foglalkozásokat az egyesület tagjainak, ő pedig örömmel vállalta ezt. Egy-egy alkalommal 20-25 egyesületi tag vesz részt a foglalkozásokon. Életkorukat tekintve általában 65 és 80 év közti hölgyek érkeznek tornázni, de volt 85 éves résztvevő is. Az urak kevésbé aktívak, a kezdeti időben 2-3 férfi is látogatta a foglalkozásokat, de ők aztán kimaradtak, így most csak hölgyek tartoznak a csoporthoz.
– Elsősorban nyújtó, lazító gyakorlatokat végzünk, a lábujjuktól a fejük tetejéig átmozgatok mindenkit és nagyon vigyázok a csoporttagokra. Ebben a korban is nagyon fontos a testmozgás, lényeges szerepe van a tornának például a csontritkulás megelőzésében, az állóképesség javításában. Büszke vagyok a csoportomra, mert nagyon lelkesen dolgoznak. Le a kalappal előttük – mondja büszkén Jámpa Péterné, aki köszönetet mondott a Pápai Sport Nonprofit Kft-nek azért, hogy kedvező feltételekkel biztosítja számukra a foglalkozások helyszínét.