Győzelem a hazai idénybúcsún
Mór ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2021/2022-es őszi idényben a Pápai Egyesített Labdarúgó Club U16-os csapata, mely a vártnál nehezebben tartotta otthon a bajnoki pontokat.
Lengyel Ferenc csapata az élről várta a Mór elleni mérkőzést, a bajnoki elsőségért a Sárvárral folytatott harcban a pápaiak számára csakis a győzelem számított elfogadható eredménynek. A felek egyszer már találkoztak az idény során, szeptemberben a pápaiak 2-0 arányban Sipos-Kiss és Pente találatával tudták legyőzni a Fejér megyeieket.
A visszavágó is jól indult, hiszen húsz perc alatt Farkas Ábel duplájával 2-0-ra vezetett a PELC, az eredmény a szünetig nem is változott. A második félidőben visszaesett a hazaiak játéka, Molnár szépített sőt nem sokkal később a móriak a jobb kapufát találták el. Negyedórával a lefújás előtt aztán Nagy Levente góljával visszaállt a kétgólos különbség, amivel eldőlt a meccs, a 4-1-es végeredményt Pente Kevin szépségdíjas tekerése állította be.
PELC U16 – Mór 4-1 (2-0) Gsz.: Farkas 2, Nagy, Pente ill. Molnár
Lengyel Ferenc: A háromgólos győzelem ellenére sem vagyok elégedett, az első félidőben a két lőtt gól mellett számolatlanul hagytuk ki a helyzeteket, rengeteg volt a technikai hiba. Úgy látom, hogy az őszi szezon végére kicsit elfogytunk, talán túljátsszuk, amiket a mérkőzés előtt megfogalmazok, bízom benne, hogy télen ezen túl tudunk lépni, mert a hozzáállással meg vagyok elégedve.
A pápai csapat a győri DAC otthonában zárja az évet.