Három osztályt indít a Türr a 2021/2022-es tanévben
A koronavírus-járvány miatt az idei évben a középiskolák a közösségi média és online felületek segítségével szólítják meg az általános iskolásokat.
A Türr István Gimnázium és Kollégium a 2021/2022-es tanévben is háromféle képzést kínál a tanulóknak, az öt évfolyamos gimnáziumot, az Arany János Tehetséggondozó Programot és a nyolc évfolyamos gimnáziumi képzést.
Gálné Kardos Judit intézményvezető-helyettes elmondta, a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt az idén nem tudnak nyílt napokat szervezni, ezért a közösségi média és online felületek segítségével próbálnak eljutni a diákokhoz.
– Készítettünk szórólapokat és plakátokat, amelyeket a Pápai Tankerületi Központ segítségével minden általános iskolába eljuttatunk. Szerepelünk a Pápai Tankerületi Központ által készített Iránytű 2021/2022, valamint a Veszprém Megyei Kormányhivatal által szerkesztett, online elérhető Iskola után – iskola előtt című kiadványban. Nagy örömünkre, iskolánkba sok tehetséges, lelkes tanuló jár, akik kisfilmet készítettek az intézményben folyó képzésekről. Ezeket a közösségi média felületein jelentettük meg. Az iskola honlapján közzétettünk Felvételi tájékoztató címmel két, rövid összeállítást, melyben az induló képzéseinket, s azok sajátosságait mutattuk be – tudtuk meg Gálné Kardos Judittól.
– Az öt évfolyamos gimnáziumba jelentkezők az egységes központi írásbeli vizsga és a felső tagozatos tanulmányi eredményeik alapján nyernek felvételt. Az írásbeli felvételi vizsga eredménye 50 százalékkal, a tanulmányi eredmények átlagából képzett pontszám szintén 50 százalékkal számít a felvételi összpontszámba. Az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező tanulóknak az EMMI által kiírt pályázatot kell benyújtaniuk az intézménybe. A pályázati egységcsomag az iskolában és a minisztérium honlapján is elérhető. A felvétel elbírálásakor a tanulmányi eredményt, a szociális hátrányt, valamint az országosan egységes tehetségbeválogatáson szerzett minősítést és az egységes központi írásbeli eredményét vesszük figyelembe. A nyolc évfolyamos gimnáziumba jelentkezők felvételéről elsősorban a tanulmányi eredmény, illetve a tanulókkal folytatott ismerkedő beszélgetés tapasztalatai alapján döntünk – tudtuk meg az intézményvezető-helyettestől.