Három pápai érem született a horvát formagyakorlat-bajnokságon
A Horvát Judo Szövetség hetedik alkalommal rendezte meg a nyílt horvát katabajnokságot (formagyakorlat-bajnokság), ahol hosszú kihagyás után újra népes magyar csapat vett részt. A honi küldöttségnek a Pápai Judo Akadémia több versenyzője is tagja volt, akik nem is maradtak adósak a jó eredményekkel.
Mezei Csaba szervezésében ezúttal tizennégy fős magyar csapat utazott a festői szépségű Rijekába, és szállt versenybe a jó helyezésekért. Külön öröm volt, hogy ezúttal minden kategóriában tudott Magyarország versenyzőt indítani. A horvátok remek szervezésről tettek tanúbizonyságot, a saját versenyzőiken kívül elfogadta meghívásukat a magyar, a szlovén és a bosznia-hercegovinai csapat is. A magyar csapat kiemelkedő eredményt ért el, ugyanis sosem fordult még elő, hogy három éremmel sikerüljön befejezni a versenyt.
– A magyarországi kataversenyek hiánya miatt minden alkalmat meg kell ragadni a magyar katásoknak, hogy tanulhassanak és összemérjék tudásukat külföldi ellenfeleikkel – mesélte Mezei Csaba, az akadémia szakmai vezetője, aki testvérével, Mezei Lajossal Kime no katában (hagyományos önvédelmi technika) ezúttal második helyet szerzett. – A csapat legnagyszerűbb eredményét a két ifjonc, a Mezei Dorina és Kiss Noémi alkotta duó érte el, akik életük első kataversenyén Katame no katában (földharc technika) magas fölénnyel szerezték meg a horvát bajnoki címet. Nem várt érem született a Kodokan goshin jutsu katában (modern önvédelmi technika), Mezei Gábor és dr. Sári Enikő gyakorlatilag a verseny előtt néhány órával találkozott és szinte nulla közös gyakorlás után vállalta a megmérettetést. Rutinjuknak köszönhetően ebben a formában is született magyar érem, a második helyről mindössze hat ponttal lemaradva a dobogó alsó fokára állhattak fel. A Bozsoki Imre – Bozsoki Levente és a Mezei Virág – Polz Anita páros a Nage no katában (a dobástechnikák katája) mérte össze tudását, a legtöbb indulót felvonultató mezőnyben. A Bozsoki-csapat a dobogóról mindössze öt(!) ponttal lemaradva az ötödik helyre ért be, míg őket szorosan követve a Mezei – Polz duó a hatodik helyet szerezte meg.
Mezei Csaba hozzátette, a verseny után Slavisa Bradic, a Horvát Szövetség Dankollégiumi elnöke nemzetközi kataszemináriumot tartott, ezen a magyar judokák Sandra Jeroncic-tól és Zoran Grba-tól, a horvátok sokszoros Európa-bajnoki érmes párosától tanulhatták a Ju no kata titkait. A magyar katacsapat következő megmérettetése az áprilisi osztrák bajnokság lesz, ahol a tervek szerint a mostaninál is nagyobb csapat fogja képviselni hazánkat.