HATTÓL NYOLCIG: Lady Bird

Van a tinédzserkornak egy kis purgatórium hangulata: a gyerekkor tét nélküli önfeledtsége már a múlté, a felnőttkor önállósága még a kanyarban sincs. Várunk, de nem tudjuk, mire, csak az biztos, hogy hamarosan minden megváltozik. Vágyjuk is, hiszen szűk a világ ilyenkor: hogyan is válthatná meg egy hozzánk hasonló, lánglelkű fiatal épp onnan, ahová született? Miközben igyekszünk jó helyen rábökni a zabolátlanul pörgő földgömbre, magunkban is kutakodunk: mi lesz az a különleges képességünk, amitől a világ is ránk szegezi a tekintetét? Barátságok és szerelmek bukkannak fel egy életre szóló, közös kaland ígéretével, és még nem is sejtjük, hogy ezt főleg egyedül vívjuk majd, önmagunk ellen.

A hétköznapok grammra kimért egyhangúsága fiatalon már-már dühítő, a haragot pedig csak fokozza, ha ez az átlagosság bennünk is felüti a fejét.  A középiskolás Christine úgy aggatja magára a „Lady Bird“ művésznevet, hogy közben az ehhez rendre tartozó művészet még várat magára. Ráadásul nem ő az egyetlen kitöltetlen csekk az álmos Sacramento-ban: a család anyagi helyzete alatt épp akkor szakad be a jég, amikor Christine továbbtanulásáról kellene dönteni. Az áhított – és méregdrága, New York-i – művészeti egyetem szertefoszló esélyei pedig egyre csak ássák az árkot Lady Bird és józan gondolkodású, de nehéz természetű anyja közt, míg végül elpattan a húr…

Csak a legnagyobb írók és rendezők trükkje, hogy hiába figyeljük a kezüket, abban nem látunk mást, mint a hétköznapjainkból ismerős helyzeteket és fordulatokat, a varázslat mégis megtörténik. Christine életének egyetlen igazi drámája, hogy igazán semmi drámai nincs benne, de az ebből fakadó elégedetlensége annyira emberi, amiben már könnyedén magunkra ismerünk. Vagy egymásra: anyák a lányaikra és fordítva, mi, férfiak pedig másfél órás idegenvezetést kapunk a női fejekbe, de legalábbis olyan nézőpontot, amiért bárhol és bármikor sokkal tovább kellene küzdenünk.

Greta Gerwig író- és rendezőnő (Kisasszonyok, 2019) önéletrajzi ihletésű filmjében megfért egy apró csalás: néhány évvel korábbra tolta a cselekményt, azokba az időkbe, amikor még nem terjedtek el a mobiltelefonok. Így könnyebb volt megmutatnia a személyes találkozások, érintések intimitását, vagy épp azt a bizonytalanságot, ahogy az érzéseinkkel egymás és a szüleink elé álltunk. Felnőttként felidézni ezt az érzést, vagy épp kamaszként felismerni önmagunkat a bolygó másik felén valakiben, ugyanaz az üzenet: amíg van bennünk közös, nem vagyunk egyedül. A többi meg majd alakul.

2022. március 7-én, hétfőn 18 órakor a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében! (A film 12 éven felülieknek ajánlott)

Cseh Péter