Házhoz megy a könyv
A Jókai Mór Városi Könyvtár az érvényben lévő járványügyi szabályok miatt jelenleg nem látogatható. Az intézményben azonban megtalálták a módját, annak, hogy a könyvbarátokat továbbra is ellássák olvasnivalóval, november 19-én elindították Házhoz megy a könyv! elnevezésű szolgáltatásukat, melynek keretein belül kedden és pénteken délelőttönként Pápán és 10 kilométeres körzetében házhoz szállítják az előzetesen megrendelt könyveket.
A kölcsönzéssel kapcsolatos igényeket munkanapokon 9 és 12 óra közt a 89/324-406-os, illetve a 30/9760-727-es számon, valamint elektronikus levélben a jmvk-olvasosz@compunet.hu címen várják. A rendeléshez a könyv szerzőjének neve, a könyv címe, valamint az olvasó nevének, lakcímének és telefonszámának megadása szükséges.
Poloviczerné Antal Mónika a könyvtár megbízott igazgatója a Médiacentrum kérdésére elmondta, a szolgáltatás egyre népszerűbb, egy-egy kiszállítási napon átlagosan 15-20 helyre visznek könyveket, s arra számít, hogy az ünnepek közeledtével ez a szám emelkedik.