Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
Bemutatkozik a vidék

Helyi kisbolt helyi termékekkel

X | 2022.09.27.

Nyárádon néhány hónappal ezelőtt adták át a Vidékfejlesztési Program támogatásával megépült Bitva Vegyesboltot, mely a Bitvamenti Start Szociális Szövetkezet mellett közeli települések szociális szövetkezetei, illetve környékbeli kistermelők termékeinek is helyet biztosít. Az üzlet polcai roskadoznak a szépen rendben sorakozó árucikkek alatt, kapható itt minden a zöldségtől a tisztítószeren át a friss pékáruig.

– Véleményem szerint ez egy nagyon jó létesítmény, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Közel öt hónapja üzemel a bolt és ez alatt az idő alatt mintegy 30 millió forint volt a forgalma, úgy gondolom, ez egy ilyen falusi kisboltban nagyon jó eredmény – mondja Pajak Károly, Nyárád polgármestere, miközben a településképbe illeszkedő, takaros kis házban berendezett hangulatos üzletben kalauzol minket. Közben azt is megtudjuk, hogy a nyárádiak nagyon örültek az üzlet megnyitásának, aminek egyik legfontosabb oka, hogy itt kedvező áron vásárolhatnak. A polgármester ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, a vegyesboltban is ráteszik a tisztességes hasznot az árakra, de nem 50 és 100 százalékos haszonkulccsal dolgoznak.

Az üzlet az elmúlt időszakban nagyon népszerűvé vált, ami többek közt a bőséges kínálatnak és a kedvező áraknak is köszönhető. No meg annak, hogy az itt árult zöldségek többségét az üzlettől néhány méterre termelik, így itt egészen biztosan friss árut kap a vásárló.




Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: