A reformátorokra emlékeztek

2024-11-01 08:45:42 | Horváth Andrea | egyházaink | 2,1 perc | |

Az AI által generált összefoglaló:
1517. október 31-én Luther Márton közzétette 95 tézisét, amely megkérdőjelezte a búcsúcédulák hatékonyságát, és ezzel megkezdődött a reformáció. Luther hangsúlyozta, hogy az üdvözülés Isten kegyelméből és hit által lehetséges, nem pedig a cselekedetek alapján. Tézisei gyorsan elterjedtek Európában, és hozzájárultak az evangélikus és református egyházak megalakulásához. Pápán hagyomány, hogy október 31-én közös istentiszteletet tartanak a protestáns felekezetek, ahol a katolikus hívek is részt vesznek. Az idei ünnepségen Pető Albert baptista lelkipásztor igehirdetésében az útkészítők szerepét hangsúlyozta, majd a felekezetek képviselői koszorút helyeztek el a helyi reformátorok emlékművénél.

507 éve, 1517. október 31-én tette közzé Luther Márton a búcsúcédulák erejét és hatékonyságát kétségbe vonó, 95 pontban megfogalmazott téziseit. Ezt a dátumot tekintjük azóta a reformáció kezdetének. 

Pál apostol szavai szerint a bűnös nem tettei alapján, hanem Isten kegyelméből és hite szerint igazul meg. Luther is vallotta, hogy "csakis a hit, csakis a kegyelem, csakis az írás által" lehetséges az üdvözülés. Úgy látta, hogy az egyház eltávolodott a Bibliától, s  egyre gyakrabban emelt szót a búcsúcédulákkal való üzletelés ellen, amelyek pénzért bűnbocsánatot biztosítottak.


Tételeit, amelyek  a katolikus egyház gyakorlatát támadták, és a kereszténység belső értékeit hangsúlyozták, hamarosan több nyelvre lefordították, és a nyomtatás révén Európa-szerte ismertté váltak. Tanai alapján jött létre halála után az evangélikus, Kálvin János genfi reformátor irányzatából pedig a református egyház. Magyarországon is hamar elterjedtek az új tanok, Pápán a reformáció megjelenését az 1520-as évekre tehetjük.

 


Pápán hagyomány, hogy október 31-én a protestáns felekezetek közös istentiszteletet szerveznek, s ezen mindig részt vesznek a katolikus hívek is, városunkban az elmúlt évtizedekben az ökumené fogalma megtelt tartalommal. Idén a református templomban tartották az ünepi alkalmat, melyen Pető Albert baptista lelkipásztor hirdetett igét.

- Áldott útkészítők, elhivatott útkészítők, áldott ébresztgetők voltak reformátos eleink, akik talán gyakran keményen, sőt, talán bántóan fogalmaztak, de a céljuk az volt, hogy felébresszék a híveket a szunnyadásból - mondta a lelkész személyes hangú igehirdetésében. Beszélt az első reformátorokról, de  az ő életében szerepet játszó útkészítőkről is. Az út maga Jézus Krisztus, tette hozzá, s az útkészítők szavát meghallva sokan elindultak ezen az úton, tehát a"legyél te is útkészítő" gondolat állt igehirdetése középpontjában.


Az istentiszteletet követően a felekezetek képviselői koszorút helyeztek el a Pápán tevékenykedő két reformátor, Sztárai Mihály és Huszár Gál közös emlékművénél.


Címkék: #istentisztelet #koszorúzás #reformáció napja

Legfrissebb hírek

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT

PÁPA Időjárás