Kitáncolták a májusfát
2025-05-31 17:12:37 | Horváth Andrea | Pápa-kultúra | 1,1 perc | |
A Csodavár Evangélikus Óvodában második alkalommal ünnepelték a tavasz érkezését májusfaállítással, amely az Apák napjával is egybekapcsolódott. Az esemény során a természet újjászületését és az édesapák fontosságát egyaránt megünnepelték. A májusfa állításának hagyománya régi, faluhelyi szokás, amely most újraéledt, szimbolizálva a tavasz köszöntését. Az ovisok részt vettek a májusfa kitáncolásában, és a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület táncosai is szórakoztatták a közönséget. Az esemény végén az édesapák segítségével felállították a májusfát, majd finom uzsonna várta a vendégeket az óvoda udvarán.
Immár második alkalommal ünnepelték közösen a Csodavár Evangélikus Óvodában a tavasz érkezését májusfaállítással. Az idei alkalom különlegessége volt, hogy mind a négy csoportban az Apák napjával egybekötött délelőttön nemcsak a természet újjászületését, hanem az édesapák szeretetét és fontosságát is megünnepelték.
A májusfa állításának tradíciója régre nyúlik vissza, faluhelyen állították a legények a kiszemelt lánynak. A színes szalagokkal díszített májusfák aztán eltűntek, de mintha most ismét újraéledne ez a régi, szép szokás, mely ma már inkább a tavasz köszöntésének, a természet megújulásának szimbóluma.
A májusfa kitáncolásából is kivették a részüket az ovisok. A rendezvényen az ovi néptáncosai mutatkoztak meg elsőként. Erre az alkalomra meghívták a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület táncosait, akik szép bemutatóval kedveskedtek a gyerekeknek és a szülőknek, sőt, közös táncba is invitálták a jelenlevőket.
Aztán az édesapák segítségével kiemelték a sudár májusfát, majd ennek örömére finom uzsonna, eszem-iszom várta a vendégeket az óvoda udvarán.



