Nem számok voltak!

Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja. Az embertelen borzalmak kapcsán hajlamosak vagyunk számokról beszélni. Tömegekről, statisztikákról, történelmi tényekről. Pedig a holokauszt nem számok halmaza, hanem milliók sorsa.

Az üldözöttek nem ismeretlenek voltak. Nem távoli arcok egy történelemkönyv lapjairól. Itt éltek, ahol ma mi is. Ezeken az utcákon jártak, az itteni iskolákban tanultak, itt várták az ünnepeiket, itt voltak boldogok és csüggedtek, itt élték mindennapjaikat, ahogy ma mi is. Dolgoztak, gyermeket neveltek, szerettek, terveztek, éltek. Megbecsült emberek voltak: szülők, nagyszülők, gyerekek.

Aztán egyik napról a másikra megszűnt mindez. Egy őrült, embertelen gondolat kirekesztetté tette őket. Egy ideológia, amely eldöntötte, ki számít embernek, és ki nem.

Pápáról és a környék településeiről ezreket hurcoltak el. A legtöbben nem tértek vissza. Nem hagytak búcsúlevelet, nem volt idejük elrendezni a dolgaikat. Talán egy utolsó pillantást még vethettek a városra, mielőtt bezárult mögöttük a vagon ajtaja.  

Őket elhurcolták, és a hiányuk itt maradt: házaikban, családtörténeteikben, az üresen maradt zsinagógájukban, az el nem mondott történeteikben, a meg nem született gyermekeikben.

Ma már egyre kevesebben vannak, akik saját emlékeikből tudnának beszélni az átélt borzalmakról, akik látták, ahogy a megszokott világ darabokra hullik. Ahogy ők elmennek, az emlékezés és az emlékeztetés felelőssége nem szűnik meg - csak átszáll az utódokra.

Az emlékezés nem formaság, nem múltba révedés. Az emlékezés figyelmeztetés. Arra, hogy a kirekesztés mindig hétköznapi szavakkal, mondatokkal kezdődik. Hogy az embertelenség nem egyszerre érkezik, hanem lassan, megszokható módon.

Ma fejet hajtunk az áldozatok előtt. És kimondjuk: emlékezünk, mert emlékezni kötelesség. Azért, hogy ami egyszer megtörtént, soha többé ne történhessen meg újra!

Fotó: Fortepan / Fortepan, Fortepan / Lili Jacob