„Gyűlölni azért, ahogy hagyjuk őket élni”

A Pápai Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke szerint a politika „késztermékként” kezeli a roma kérdést: beszélnek róla, de megoldani nem akarják. Miközben évszázados mesterségek tűntek el és megélhetési formák váltak egyik napról a másikra illegálissá, a társadalom alternatívák helyett csak elvárásokat fogalmaz meg. Interjú Németh Richárddal a rendszerszintű mulasztásokról és a ki nem használt munkaerőtartalékról.

Probléma vagy megoldandó feladat?

A magyar közbeszéd évtizedek óta „roma problémáról” beszél. Az elnök szerint azonban már itt elcsúszik a folyamat. „A problémát tologatni szoktuk, beszélni róla, de nem akarunk vele mit kezdeni. A feladathoz viszont hozzááll az ember: modellezi, költségvetést számol, programot készít és kontrollálja az eredményt” - vallja. Szerinte a politika tudatosan tartja fenn ezt a bizonytalanságot, mert a cigányság és a magyarság ellentéte mára jól értékesíthető politikai termékké vált.

Amikor a kosárfonótól elvették a világot

A múltba tekintve Németh Richárd emlékeztet: a cigányság nem volt mindig „szakma nélküli”. Kovácsok, teknővájók, hangszerkészítők és muzsikusok voltak, akik szerves részei voltak a gazdaságnak. A modernizáció és a multik megjelenése azonban nemcsak a paraszti világot, hanem ezeket a tradicionális roma mesterségeket is elsöpörte.

Az emberek azonban feltalálták magukat: elindult a „vasazás”, a fémhulladék-gyűjtés és a piaci kereskedés. „Harminc évig senkinek nem volt vele baja. Majd egyszer csak jött egy kormányzati döntés, és azt mondták: ez mától illegális” - mutat rá a váratlan váltásra. A kritika lényege, hogy a tiltással nem járt együtt alternatíva. Százezrek maradtak képzetlenül, legális jövedelemforrás nélkül, egyik napról a másikra.

Tanoda és tankötelezettség: Eszközök cél nélkül

Az elnök élesen bírálja a jelenlegi integrációs intézkedéseket is. Hiába öntenek milliárdokat a tanodákba, ha a rendszer strukturális hibáktól vérzik.

„Nincs értelme a tanodának, ha a gyerek nem megy el, mert a tankötelezettség csak 16 év. Miért nem 18?”

Az elnök szerint a politikai háttér hiányzik a programok mögül. Az integráció nem uniós pályázatokról és OKJ-s vizsgákról kellene, hogy szóljon, hanem valós képzésről.

Gazdasági tartalék, nem szociális teher

A roma kérdés valójában nem szociális, hanem gazdasági és munkaerőpiaci kérdés. Magyarország szakképzettségi válsággal küzd, miközben ott áll egy több százezres (egyes becslések szerint 600 ezer feletti) kiaknázatlan tartalék.

„Ha ezeket az embereket képezni tudnánk, a gazdaságot is feljebb tudnánk lendíteni. Ez nem szociális kérdés, ez mindenre kihat: gazdaságra, szociális szférára és az együttélésre is” - magyarázza az elnök, aki szerint a többségi társadalom felelőssége is megkerülhetetlen.

A „Duranda-példa”

A beszélgetés legfájdalmasabb pontja a társadalmi előítéleteket érinti. Az elnök szerint a szegregátumok nem a roma kultúra természetes velejárói, hanem a kirekesztés következményei. „Ha kimegyek Durandára, és behozok onnan egy gyereket, és én fogom felnevelni, az angolul és németül fog beszélni” - mutat rá a környezet meghatározó erejére.

A végső konzekvencia pedig egy súlyos tükör a többségi társadalom felé: „Gyűlöljük őket azért, ahogy hagyjuk, hogy éljenek.” Az integráció tehát nemcsak elvárás a romák felé, hanem közös társadalmi érdek és felelősségvállalás kellene, hogy legyen.