hirdetés
Villa Classica Étterem

Tisztelgés a múlt és a jelen katonái előtt

2026-05-22 15:00:00 | Haraszti Gábor | Pápa-közélet | 1,6 perc | |

Az AI által generált összefoglaló:
A Honvédelem napján a magyar honvédelem történetének fontos eseményére, Buda várának 1849-es visszafoglalására emlékeztek. Az ünnepség helyszíne a Vitéz Bertalan Árpád Ejtőernyős Ezred-emlékmű volt, ahol Sáfár Albert dandártábornok hangsúlyozta a honvédelem nemzeti összefogásának fontosságát. A dandártábornok köszöntötte a katonákat, akik életüket áldozzák a haza védelméért, és megemlékezett a nyugállományú katonák hűségéről és felelősségvállalásáról. Sáfár Albert kiemelte, hogy a honvédelem közös nemzeti ügy, amely társadalmi támogatás nélkül nem lenne sikeres. Az ünnepség koszorúzással és a Szózat, valamint a takarodó hangjaival zárult, majd Vadkerti Imre koncertje következett a Huszár Közösségi Házban.
A Honvédelem napján a magyar honvédelem történetének egyik kiemelkedő eseményére, Buda várának 1849-es visszafoglalására, valamint a hazáért életüket áldozó hősökre emlékezte. Az ünnepség helyszíne idén is a Vitéz Bertalan Árpád Ejtőernyős Ezred-emlékmű volt, ahol Sáfár Albert dandártábornok beszédében úgy fogalmazott, a honvédelem napja annak az együttes nemzeti akaratnak az ünneplése, amelyben a szabad és független magyar haza védelme mindennél előbbrevalóbb.

A dandártábornok kiemelte, hogy ezen a napon a hazát, a családokat és az ország biztonságát szolgáló katonákat köszöntik, akik katonai esküjükhöz híven akár életük árán is készek a nemzet védelmére és a béke biztosítására - a nap 24 órájában, az év minden napján.

Beszédében külön szólt a nyugállományú katonákról is, akik hosszú szolgálati éveik alatt fegyelemmel és hűséggel szolgálták a hazát. Mint fogalmazott: nem csupán egyenruhát viseltek, hanem felelősséget vállaltak a nemzet biztonságáért, tapasztalatuk és példamutatásuk pedig ma is értékes örökség.

Sáfár Albert hangsúlyozta azt is: a honvédelem nem kizárólag katonai feladat, hanem közös nemzeti ügy. Az 1848-49-es honvédség sem érhetett volna el sikereket társadalmi támogatás nélkül, és ez napjainkban sincs másként. A mai katona egyszerre hazafi és felkészült szakember, aki felelősséget vállal önmagáért és közösségéért.

Az ünnepség koszorúzással, a Szózat és a takarodó hangjaival zárult. Ezt követően a Huszár Közösségi Házban koncertet adott Vadkerti Imre, aki a Honvéd Bajtársi Klub meghívására érkezett Pápára.

Címkék: #honvédelem #megemlékezés #ünnepség

Legfrissebb hírek

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT

PÁPA Időjárás