A térképen túl

Pedig a Nemzeti összetartozás napja nem elsősorban az átrajzolt térképekről szól.

Hanem azokról a milliókról, akik egy reggel arra kellett, hogy ébredjenek, hogy bár ugyanabban a házban laknak, ugyanazokon az utcákon járnak, ugyanazt a nyelvet beszélik, mégis egy másik ország polgáraivá váltak.

Nem az ő döntésük volt! Nem ők költöztek el! A határt rajzolták át körülöttük.

A háború nem az ő bűnük volt, mégis ők bűnhődtek meg érte.

Trianonról sokat tudunk. Tudjuk, hogy az ország elveszítette területének jelentős részét. Tudjuk, hogy családok, közösségek szakadtak szét. Tudjuk, hogy milliók kerültek egyik napról a másikra az új határokon kívülre.

Amit talán kevésbé értünk, az az, hogy ez a történet 1920-ban nem ért véget. Trianon ma is itt van velünk.

Mert a határon túli magyar közösségek számára magyarságuk megélése nem magától értetődő. Számukra Trianon nem történelmi emlék. Nem egy évforduló. Nem egy koszorúzás. Hanem a mindennapjaik része - még ma is.

Számukra Trianon döntések sorozatát jelenti. Döntést arról, hogy magyarul beszélnek a gyermekeikkel. Döntést arról, hogy magyar iskolába íratják őket - ha egyáltalán van erre lehetőségük. Döntést arról, hogy megőrzik a dalaikat, az ünnepeiket, a hagyományaikat. Sokszor olyan körülmények között, amelyek között ez korántsem magától értetődő.

Talán ezért nehéz ezt sokaknak megérteni innen, Magyarországról.

Hiszen nekünk természetes, hogy magyar szót hallunk az utcán. Természetes, hogy magyar könyveket olvasunk, magyar iskolába járunk, magyar nyelven intézzük az életünket. Nekik viszont sok helyen ezért nap mint nap küzdeniük kell.

És talán éppen ezért különösen fontos ez a nap. Nem azért, hogy újra és újra megszámoljuk, mit veszítettünk. Hanem azért, hogy észrevegyük, mi az, ami megmaradt.

Mert több mint egy évszázaddal Trianon után is vannak magyar iskolák Erdélyben. Magyar színházak a Felvidéken. Magyar közösségek a Vajdaságban. Magyar családok Kárpátalján. Emberek, akik őrzik a nyelvet, a kultúrát és azt az érzést, hogy a hovatartozás nem kizárólag a politikai határok kérdése. Ők azok, akik mindenkinél jobban tudják, hogy a nemzet nem néhány vonal a térképen.

A nemzet emlékekből, történetekből, közös nyelvből, közös kultúrából és egymás iránti felelősségből és tiszteletből, egymás elfogadásából épül.

Június 4-én erre emlékezünk.

Arra, hogy a magyarság nem ér véget az országhatárnál. És arra is, hogy akik a határokon túl őrzik közös örökségünket, nem „külhoni magyarok”, nem „más országok magyarjai”, hanem ugyanannak a nemzetnek a részei, amelyhez mi magunk is tartozunk.

Ezért a Nemzeti összetartozás napja nem csak a múltra irányítja a tekintetünket. Ez a nap sokkal inkább azt kéri tőlünk, hogy testvérként, egy nemzet tagjaként tekintsünk egymásra mi, magyarok - a világ bármely táján éljünk is.

(Pápa Város Önkormányzata június 4-én 17 órakor az Országzászló emlékműnél tart megemlékezést a Nemzeti összetartozás napja alkalmából)