Izgalmas zárófordulóval ért véget a Veszprém Vármegyei Darts Bajnokság Pápán
2024-11-04 11:50:03 | Haraszti Gábor | Pápa-sport | 1,1 perc | |

A Pápai Holdkő Darts Club a Pápai Sport Centrumban rendezte meg a Veszprém Vármegyei Darts Bajnokság hatodik, egyben záró fordulóját. A nap során közel 80-an álltak tábla elé.
A Kis Károly futófolyosó kiváló környezetet biztosított a rendező egyesületnek és az oda látogató játékosoknak.
A záró fordulóra öt kategóriában összesen 78 nevezés érkezett a versenybírósághoz, a serdülő és ifjúsági korosztály mellett az első-és másodosztály is dobóvonal mögé állt, illetve rendeztek még páros versenyt is. Az élénk érdeklődés egyébként az egész évről elmondható, hiszen magas nevező létszámokkal zajlottak a fordulók.
A megmérettetést az utánpótlás korosztály kezdte, a fiatalok mint mindig, lelkesen vágtak neki a küzdelmeknek és szép játékokat is mutattak a nap folyamán. Az első-és másodosztály versenyét 12 táblán rendezték, a nap páros versennyel zárult.
A serdülőknél Lósits Ádám, az ifjúságiaknál a pápai színekben versenyző Császár Csaba végzett az első helyen, az első osztályt Szalai Csaba, a második vonalat Szépvölgyi Dániel nyerte.
- 2025-05-08 Mező Benett újra bizonyított a dobóvonalnál
- 2025-06-03 Megvan a Perutz osztályozós ellenfele
- 2025-06-14 Határokon átívelő barátság és verseny