Két keréken biztonságosan

2025-06-19 11:51:20 | Varga Rebeka | Gulyás Attila | diákélet | 2,3 perc | |

Bringasuli az Erkel iskolában - biztonságos közlekedésre nevelés játékos formában

A Bringasuli csapata ellátogatott a pápai Erkel Ferenc Ének-zenei Általános Iskolába, hangulatvideót szerettek volna ugyanis készíteni a Bringasuli program egyik foglalkozásáról. „A célunk az volt, hogy bemutassuk, milyen élményekkel és tudással gazdagodnak a diákok egy ilyen alkalom során - és ezt a felvételt később megoszthassuk saját felületeinken, hogy minél több szülő, pedagógus és érdeklődő betekintést nyerhessen a program mindennapjaiba." - mondta el a programvezető.

A helyszínválasztás nem volt véletlen. Mint azt Abelovszky Tamás, a Bringasuli programvezetője elmondta:
„Azért választottuk a pápai Erkel iskolát, mert hosszú ideje dolgozunk együtt azokkal a pedagógusokkal, akik itt tanítanak, és évek óta aktívan részt vesznek bringás vándortáborok, valamint bringasuli foglalkozások szervezésében. Tudjuk, hogy itt minden adott: lelkes, ügyes gyerekek, jól felszerelt kerékpárok, védőfelszerelés - és olyan tanárok, akik szívvel-lélekkel támogatják a programot.”

Az együttműködés hivatalosan tavaly kezdődött, de az iskola testnevelői már jóval korábban is vezettek bringás táborokat. A program lényege, hogy az iskolaudvaron játékos, de céltudatos feladatokon keresztül - mint szlalomozás - készítik fel a gyerekeket arra, hogy a későbbiekben magabiztosan és szabályosan tudjanak közlekedni a forgalomban.

A foglalkozást Horváthné Somogyi Judit tartotta a felső tagozatos diákoknak. Tapasztalatai szerint a gyerekek kifejezetten kedvelik a programot, és mindig szomorúan veszik tudomásul, ha véget ér:
„Fontos számunkra, hogy a gyerekek szabályosan, biztonságosan közlekedjenek. Ezért is csatlakoztunk a programhoz. Bár ezek rövid, 5-6 órás alkalmak, mindig van lehetőség arra, hogy újabb csoportokat indítsunk, és azok, akik már részt vettek, új, izgalmas feladatokat próbálhassanak ki.”

A tanulók visszajelzései is megerősítik a program sikerességét. A hatodikos Menyhárt Anett így fogalmazott:
„A legjobban azt szeretem, amikor bejövünk az udvarra, és játékos feladatokat kapunk. Már óvodás koromban megtanultam biciklizni, de a szabályos közlekedést itt tanultam meg igazán.”


Címkék: #Erkel iskola #bringasuli #bicikli
Ez is érdekelheti:

Legfrissebb hírek

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT

PÁPA Időjárás