Pálos Települések Találkozója

2025-06-21 15:38:52 | Varga Rebeka | egyházaink | 2,7 perc | |

Pápa egy hétvégére a pálos örökség központja lett. Városunk adott otthont a Pálos Települések XIII. Találkozójának. A rendezvény kiemelt programeleme volt a ma délelőtt tartott szentmise, melyet Dr. Udvardy György érsek celebrált a pápai Pálos-Bencés Templomban.

Az ország számos településéről érkeztek vendégek, hogy közösen emlékezzenek a pálos rend évszázados örökségére. A rendezvény megnyitóján Grőber Attila, Pápa város polgármestere ünnepi köszöntőjében méltatta a város és a pálos rend közös múltját.

Beszédében felidézte, hogy 1638. június 21-én Csáki László gróf, a város zálogbirtokosa bocsátott ki oklevelet, amelyben kifejezetten hangsúlyozta: nemcsak a város lakóinak testével és vagyonával kíván törődni, hanem lelkükkel is, a katolikus hitre való visszatérés elősegítésével. Ebben az esztendőben három pálos szerzetes érkezett Pápára: Skotniczky Alfonz, Vistoki György és Mikulisz Miklós. Az ő letelepedésükkel vette kezdetét Pápa és a pálos rend közös történelme.

A városvezető hangsúlyozta, hogy az emlékezésnek nem csupán a történelmi évszámokra, hanem az emberekre kell irányulnia. Ezért tartotta fontosnak a szerzetesek nevének megemlítését is, akik nemcsak templomot és iskolát építettek, hanem a város szellemi és közösségi életének meghatározó alakítóivá váltak.

A pálosok kettős feladatot vállaltak: missziós munkájukkal a katolikus közösséget erősítették, iskolaalapításukkal pedig a város szellemi fejlődéséhez járultak hozzá. Pár évtized alatt a pápai katolikus iskola több mint 200 diákot oktatott, a rend pedig a városiasodás motorjává vált.

„A magyar hazát nem a kard, hanem a kultúra teszi ismét naggyá” - idézett egy XX. századi gondolatot a polgármester, kiemelve, hogy Pápa ereje mindig is a vallási és kulturális sokszínűségből fakadt. „Nem külön-külön, hanem együtt építették a jövőt” - fogalmazott, utalva arra, hogy katolikusok, reformátusok, evangélikusok és izraeliták közös munkájának köszönhető a város fejlődése.

A XVIII. század végén a közös út megszakadt: először az állami beavatkozás gyengítette a rendet, majd II. József 1786-os rendeletével feloszlatták a pálosokat. „Azt azonban, amit a pálosok teremtettek ebben a városban, azt nem lehet feloszlatni” - mondta a polgármester. Hangsúlyozta, hogy a pálos örökség szellemi értékei ma is velünk vannak, és közösen kötelességünk vigyázni rájuk.

Grőber Attila végül felkötötte a város szalagját a pálos vándorzászlóra, majd visszaadta azt Puskás Antal atyának, pálos tartományfőnöknek. A zászló most Székesfehérvárra kerül, 2026-ban ugyanis a királyok városa szervezheti meg a találkozót.


Címkék: #pálos települések találkozója #szentmise
Ez is érdekelheti:

Legfrissebb hírek

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT

PÁPA Időjárás