Szezonzáró sakkverseny
2025-06-22 13:00:06 | Haraszti Gábor | Pápa-sport | 1,5 perc | |

A Szabadgyalog SE szezonzáró versenyének a Huszár Közösségi Ház adott otthont. A bajnokságon hetedik alkalommal emlékeztek meg a pápai sakkélet legendás alakjáról, Csapó Lászlóról.
Az emlékversennyel egybekötött évadzáróra elfogadta a meghívást Csapó László özvegye és lánya, valamint Grőber Attila polgármester és Vadász Krisztina alpolgármester is. Kiss Csaba szervező elmondta, négy csoportban várták a jelentkezéseket.
- Az indulók számától függően hét fordulós svájci rendszerben vagy körmérkőzéses formában bonyolítottuk le a versenyt, a játékidő 2x15 perc volt rapid szabályok szerint - árulta el az egyesület elnöke. - A nyílt, open csoportban 2000 Élő-pontban maximalizáltuk a jelentkezést, itt 28 indulónk volt, a végső győzelmet Matyi Attila szerezte meg. A B csoportba a szülőket, nagyszülőket, kísérőket, lelkes amatőröket vártuk, a férfiaknál 12-en, a nőknél 8-an neveztek, előbbi kategóriát Présinger Zoltán, utóbbit Domonkos Eszter nyerte. A C csoportba a 2011 - 2014 között születettek jelentkezhettek, a 13 fős mezőny élén Prins Marcell végzett. Volt még egy kategóriánk, ahol a 2015-ben vagy később születetteket ültettük le, a győztesnek járó jutalmakat Varga Fülöp vehette át. Elégedett vagyok a 70 körüli nevezési létszámmal, a cél nem is a minél jobb helyezés elérése volt, hanem a versenyzési lehetőség biztosítása a régió sakkozói számára és a sakkbaráti kapcsolatok ápolása - mondta Kiss Csaba.
- 2025-03-24 Nyert és bajnok lett a Szabadgyalog SE
- 2024-08-18 Az utolsó csoport is hazaindult a természetes detoxikálóból
- 2025-01-21 Grőber Attila: Emlékszem ennek a háznak a lüktető életére
- 2025-03-03 A régió legjobbjai a Türrben