Nyári baráti sakkverseny
2025-07-03 17:43:52 | Haraszti Gábor | Pápa-sport | 1,1 perc | |

Az egyik pápai szórakozóhely és a Szabadgyalog Egyesület 3. alkalommal szervezett sakkversenyt. A megmérettetésre több mint 30 nevezés érkezett a vármegye több településéről, sőt még azon túlról is. A verseny izgalmas partikat hozott, végül az első helyezettnek járó jutalmakat Soós Dávid vehette át.

A hét fordulós, svájci rendszerű lebonyolítású bajnokságon kizárólag 2000 Élő-pontszám alattiak indulhattak. Kiss Csaba szervező elmondta, a lemondások miatt kissé megfogyatkozott a remélt nevezői létszám.

- Jöttek más vármegyékből is, vannak visszatérő arcok és teljesen újak, akiket remélhetőleg a jövőben viszontláthatjuk a versenyeinken - bizakodott az egyesület vezetője. - A legfiatalabb résztvevőnk 8, a legidősebb pedig 85 éves volt, tehát elég széles volt az életkori eloszlás. A 15 éven aluliakból hatan, heten neveztek, mindenképp előnyükre válnak a fiataloknak az ilyen baráti jellegű bajnokságok, hiszen belekóstolhatnak a felnőtt mezőnybe, tapasztalatot szerezhetnek. A versenyt végül Nyőgér István és Pálfy Szabolcs előtt Soós Dávid nyerte - tájékoztatott Kiss Csaba.

Ez is érdekelheti:
- 2025-03-02 Huszár Közösségi Ház – identitás és ars poetica
- 2024-09-18 Címvédés a sakkozóknál